Negyedszázadon át fizette két utcai lámpa villanyszámláját is egy nő az Egyesült Államokban anélkül, hogy tudott volna róla.
Összesen 5800 dollárt - 1,3 millió forintot - fizettetett meg a connecticuti villamosművek Grace Edwardsszal, akinek nem tűnt fel számláin a havonta összesen 19 dolláros tétel, amely a "9500 lumen (fényáram egységű) és a 6300 lumen HP Sodium (nátriumgőzös lámpák)" feliratú sorok végén szerepelt.
Nemrégiben azonban a nő elkezdte árulni házát, és egy potenciális vevő alaposan átnézte a villanyszámlát, majd pedig rákérdezett a közvilágítási díj okára. Mint kiderült, a háznak még a 25 évvel korábbi tulajdonosa hajdanán beleegyezett, hogy fizessen a portája előtt lévő két utcai lámpa fényéért.
Az elektromos művek immár törölte a számlatételt, ám arra nem volt hajlandó, hogy visszafizesse a közfényért beszedett összeget. A nő a fogyasztóvédelemhez fordult segítségért, mire az áramszolgáltató készségesen fizetett és még bocsánatot is kért. A befizetett összegnek csaknem a kétszeresét - 10 500 dollárt - utalta át az asszonynak, mert kamatokkal is jutalmazta a nő "hitelezését".
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







