A GVH nem talál fogást a benzináron

Pénzcentrum
2012. április 18. 09:31

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) már közel két éve vizsgálja a Mol üzemanyag-árképzését. A vizsgálati határidő már ugyan tavaly év végén lejárt, de a hivatalnál azt mondták a Népszabadságnak, hogy a vizsgálat még mindig tart. A várakozások szerint a hivatal nem marasztalja el az olajtársaságot - írja az Origo.

2010 májusában indított versenyfelügyeleti eljárást a Gazdasági Versenyhivatal azzal a kimondott gyanúval, hogy az olajtársaság visszaélve erőfölényével túlságosan magas árakat alkalmazott - írja szerdai számában a Népszabadság. A GVH korabeli nyilatkozata hivatkozik a versenytörvényre, mely szerint vizsgálatukat akkortól számított hat hónapon belül be kell fejezni. Hozzáfűzték ugyanakkor,hogy az ügy bonyolultsága miatt ez kétszer hat hónappal meghosszabbítható.

Gondolovics Katalin, a GVH sajtószóvivője a lapnak elmondta: bár a vizsgálat elhúzódik, a GVH továbbra is a törvényes határidőn belül jár el. Az ügy bonyolultsága miatt többször került sor adatkérésre - magyarázta, és hozzátette, hogy az ezek között eltelt idő nem számít bele a határidőbe. Pánczél Andrea, a Mol szóvivője azt közölte a Népszabadsággal, hogy legutóbb decemberben szolgáltattak adatokat a GVH-nak.

A GVH 2010-ben azt közölte, hogy észleléseik és piaci információk szerint az a gyanúja, hogy a Mol üzemanyagpiacokon 2006. január 1. óta alkalmazott nagykereskedelmi árai túlzottan magasak, aminek érezhető hatása lehet a kiskereskedelmi árakra is. Leszögezték ugyanakkor, hogy a gyanú nem jelenti a jogsértés megállapítását.

A lap szerint a szakértők többsége arra számít, hogy a hivatal - ahogy a korábbi vizsgálatok alkalmával sem, úgy - ezúttal sem marasztalja el az olajtársaságot. Mint írják, a Mol pontosan követ a benzin, illetve a gázolaj külföldi tőzsdéken alakuló jegyzésárait, rászámolva a forint dollárhoz viszonyított alakulását is. Ha nem így tenne, az itthoni kútcégek a konkurens finomítóktól rendelnék meg a termékeiket. A kutak 80-90 százaléka jelenleg a Moltól veszi meg az üzemanyagot. A 95-ös benzin szerdától újabb csúcsra ért, immár 454 forint a literenkénti átlagára.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 23. 19:18