Hétfőn került bejelentésre a kormány és a Bankszövetség közös akcióterve, melyben eddig öt pontban sikerült megállapodni a bajba jutott devizaalapú jelzáloghitelesek megsegítésével és a piaci gátat jelentő moratórium feloldásával kapcsolatban. A várható hatásokról Valkó Dávidot, az OTP Jelzálogbank vezető elemzőjét kérdeztük, aki szerint alapvetően pozitív hatása lesz a mostani megállapodásnak. Számításaik szerint akár 200 ezerre is tehető azoknak a háztartásoknak a száma, akik eddig valamilyen okból elhalasztották a lakásvásárlást.

Valkó Dávid
Összességében a moratórium feloldása üdvös hatással lehet a jelenleg bénult ingatlanpiac beindulására. Az eddig további árcsökkenésre váró keresők ténylegesen megjelenhetnek, az eladók egy része pedig, a moratórium lejártával, elszánhatja magát az eladásra. Sok múlik a kilakoltatási moratórium "védőernyője" alól immár kikerülő tulajdonosok belátásán, hogy most már célszerű aktívan foglalkozniuk az ingatlanok eladásával, akár a bankokkal karöltve. - mondta el kérdésünkre Valkó Dávid.
Valkó szerint a lakáspiac befagyása egyértelműen a kereslet elmaradásának következménye. Az elmúlt években mintegy 200 ezer háztartás halasztotta el lakásvásárlását nagyrészt piaci bizonytalanság és a szűk finanszírozási lehetőségek miatt. A moratórium feloldása (és általában az intézkedéscsomag) ugyanakkor a banki hitelezés újraindulását, kedvezőbb hitellehetőségek megjelenését vonja maga után, így ez a volumen most fokozatosan megjelenhet a keresleti oldalon.

A NAV adatok szerint 2010-ben az eladások bő 3%-a esett a 30 millió feletti kategóriába. Ebből 75% fővárosi lakás volt; községekben alig volt ilyen eladás, közel negyedét pedig városok adták. Feltételezve, hogy a 30 millió feletti lakásokra felvett problémás hitelek eloszlása is ezt a trendet követi, első körben tehát (okt. 1.-ig) ezeken a területeken bővülhet a kínálat drágább lakásokból. Ezt a nagy értékű ingatlanok iránti kereslet jól fedheti, így nem kell nagy árzuhanástól tartani ebben a szegmensben.
A településtípus és megyék szerinti kvótarendszer, bár rendszerében/részletes útmutatásában, illetve időbeni lépcsőzetességében eltér az eredeti elképzelésektől, a piacok védelme miatt előnyös hatású lehet, hiszen nagy különbségek vannak a piac felszívóképességében területi egységenként. (És nem feltétlenül a prekoncepciók szerint alakul ez a kép, hiszen pl. Pest megyében a forgalomhoz képest magas a problémás ingatlanok száma.) - tette hozzá Valkó.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Valkó továbbá kiemelte, hogy a moratórium feloldása miatti kínálati többlet árlenyomó hatását éves szinten maximum néhány %-ra becsülik. A nagyobb árzuhanás ellen hat a fent említett keresleti többlet megjelenése, illetve a területi és időbeni kvóták alkalmazása is mérsékli a negatív hatást. Fontos emellett, hogy az árak területileg differenciáltan változnak majd.
Hidegzuhany érheti a magyar felújítókat: jön a feketeleves, ennek a fordulatnak senki sem fog örülni
A tetőfedő anyagok forgalma 40 százalékkal ugrott meg egyetlen év alatt Magyarországon.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








