18 °C Budapest

Most örülnek csak igazán, hogy nem jutott nekik lakáshitel

2011. január 23. 07:02

Beindulni látszik az albérletek piaca. A túlkínálatnak köszönhetően, egyre kevesebbe kerül a bérlés, így sokan döntenek a költözés mellett.

A gazdasági világválság hatására sok tulajdonos csak úgy tudja kiadni ingatlanát, ha bizonyos mértékű árengedményt ad. E mellett rugalmasabbá váltak a kaució feltételei is. Ugyanakkor a jobb lakásokért továbbra is mélyebben a zsebébe kell nyúlnia egy-egy jövőbeni bérlőnek - olvasható a Duna House elemzésében.

A Magyarországon található bérlakások vizsgálatához segítségül hívtuk az alberlet.hu adatbázisát. A szűrés során csak a fényképpel ellátott hirdetéseket vettük figyelembe, mivel a fénykép nélküli hirdetések gyakran megtévesztőek lehetnek.

A portál adatbázisában így összesen 7334 bérlakást találtunk országos szinten. Azonban érdekes, hogy a statisztikák szerint az albérletek döntő többsége a fővárosban található. Budapesten összesen 6572 albérletet kínálnak a bérbeadók. A legolcsóbb fővárosi bérlakásokat 35 ezer forintért kínálják tulajdonosaik.

Egyébként megfigyelhető, hogy Budapesten nem igen változtak az árak. Továbbra is 50 ezer forintért kínálják a legtöbb albérletet. Budapesten a bérlők elsősorban a belvárosban valamint a metróvonalak környékén keresgélnek, éppen ezért a külső kerületekben nehezebben találnak gazdára a kiadó lakások.

Nem következett be jelentős változás a kiadó lakásokhoz jellemzően kapcsolódó bérleti feltételekben sem. Maximum két havi kaució az elfogadott, bár a bérlők többsége ezt sok esetben le tudja alkudni 1 havira is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A piac keresleti oldalát vizsgálva megfigyelhető, hogy elsősorban azok keresik az albérleteket, akiknek egyelőre nem telik saját ingatlan vásárlására a lakáshitel-felvétel leszűkült lehetőségei okán. Másrészről növekedett a belső kereslet is, mivel az árverseny hatására sokan a költözés mellett teszik le a voksukat. Az albérlet jó átmeneti megoldást nyújthat azoknak, akiknek most nincs lehtősége lakásvásárlásra, mivel viszonylag gyorsan felmondhatóak, ráadásul a bérleti feltételek is igen rugalmasak.

A szobabérlet egyre inkább csak a felsőoktatási intézményekbe járóknak, valamint a szerényebb anyagi helyzetű bérlőknek nyújt megoldást, ugyanis Budapesten egy szobáért akár 30 ezer forintot és a rezsi megfelelő részét is elkérhetik.

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 18. hétfő
Erik, Alexandra
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom