A Közel-Keleten kirobbant újabb fegyveres konfliktus nemcsak geopolitikai, hanem súlyos világgazdasági kockázatot is jelent.
A foszfor, mint a DNS felépítésében résztvevő elem, alapvető fontosságú az ember számára, de a mezőgazdaságban is nélkülözhetetlen a műtrágyák legfontosabb alapanyagaként. Szakértők újabban azzal fenyegetnek, hogy hamarosan kifogyhatunk a foszfor-készletekből, vagyis kénytelenek leszünk szennyvízből kinyerni a nemesfémet.
Az ausztriai Leobenben található gyár bűzölgő, iszapos szennyvízből állít elő értékes hamut, melyről senki nem gondolná, hogy egy emésztőgödörből származik, nincs szaga, higiénikus, akár a homok egy gyerekhomokozóban, és még értékes is, mivel mintegy 16 százalék foszfátot tartalmaz, melynek tonnája hozzávetőleg 250 euróba (66 ezer forint) kerül.
Egykor a szennyvizet kezelés nélkül a földekre engedték, folyékony trágyaként, amíg ki nem derült, hogy mennyire veszélyes, és mérgező, hiszen az emberi ürülék tele van nehézfémekkel, hormonokkal, és egyéb mérgező anyagokkal. A szennyvízfeldolgozók feladata, hogy ezeket az anyagokat eltávolítsák a szennyvízből, méghozzá manapság olyan hatékonysággal, hogy a megmaradt anyagot nyugodtan lehet emberi trágyaként hasznosítani.
A leoben-i Ash Dec nevű cég épp ilyen pilot projekten dolgozik, amelyről kevesen gondolják, hogy legalább olyan fontos célt szolgál, mint az olajkészletek kimerülésének kezelése.
Bár a foszfor-készletek kimerülésének várható idejében még nem jutottak dűlőre a tudósok, azzal mindenképp egyetértenek, hogy rohamosan fogy, így az olcsó műtrágya hamarosan már a múlté.
Az olajválságnál is komolyabb problémákat szülhet a foszfát eltűnése, hiszen míg előbbi energiaforrásként való hasznosításában helyettesíteni lehet szél-, nap, vagy atomenergiával is, addig a foszfornak nincs alternatívája. Az emberi szervezetben nagy mennyiségben található, szükséges ugyanis a csontok, fogak felépüléséhez, az idegrendszer működéséhez, a fehérje-, szénhidrát-, zsíranyagcseréhez és az enzimek működéséhez.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A hasznosítható foszfát-készletek nyolcvan százaléka felett négy ország rendelkezik: Marokkó, Kína, Dél-Afrika és Jordánia. Ezzel szemben Európa szinte egyáltalán nem rendelkezik készletekkel, így szükségleteinek 90 százalékát importból fedezi.
Szakértők már régóta figyelmeztetnek, hogy a készletek teljes kimerülése előtt ki kell fejleszteni olyan eljárásokat, amellyel újrahasznosítás útján ki lehet nyerni a szennyvízből a foszfort. Jelenleg a évente, személyenként közel egy kiló foszfát nyerhető ki szennyvízből.
Németországban külön kutatóintézetet hoztak létre az újrahasznosítási eljárások tökéletesítésére. Terveik szerint 2012-re a német műtrágyakereslet harmadához újrahasznosítás útján biztosítják a foszfátot, amihez a legtöbb inputot a berlini szennyvízcsatornák fogják biztosítani.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







