A magyarok harmada aggályosnak tartja a hazai hatóságok árvízvédelmi felkészültségét. Többségük szerint az illetékesek csak akkor intézkednek, ha már megtörtént a baj. A GfK Hungária biztosításpiaci adataiból kiderül, hogy 2000 óta a ház- és lakásbiztosítással rendelkezők aránya folyamatosan nőtt.
A GfK Hungária biztosításpiaci adatai szerint 2000 óta az ingatlanbiztosítással - (azaz ház- és lakás-biztosítással) rendelkező háztartások aránya folyamatosan nőtt. Míg 2000-ben a hazai háztartások 56 százaléka biztosította lakhelyét, addig 2005-ben ez a hányad már elérte a 64 százalékot. A vagyonbiztosítással rendelkezők körében még ennél is magasabb a lakásukat, illetve házukat biztosítók hányada. Az ezredforduló évében mért 83 százalékos arány 2001-ben 1 százalékponttal emelkedett. 2001-ben egy enyhe csökkenési tendencia indult el és 2004-ben a vagyonbiztosítottaknak már csak négyötöde biztosította ingatlanját. 2005-ben azonban 4 százalékpontos növekedés következett, ami a 2001-es szinthez volt elegendő.
A vagyonbiztosítással rendelkező lakosság területi megoszlását vizsgálva kiderül, hogy a nyugat-magyarországi régióban a legmagasabb - 90 százalék - a házukat, illetve lakásukat biztosító háztartások aránya. A regionális rangsorban második helyen Közép-Magyarország áll 88 százalékkal. Őt követik a észak-magyarországi megyék, ahol a vagyonbiztosítással rendelkező háztartások 81 százaléka kötött biztosítást lakóingatlanára. Ettől alig marad el Dél-Magyarország, ahol 80 százalékot ért el az ingatlanbiztosítással rendelkezők aránya.
korosztályokat tekintve elmondható, hogy az 50 évesek és idősebbek körében a legmagasabb (88%) az ingatlanbiztosítással rendelkező háztartások aránya. A megyeszékhelyen élők 89 százaléka biztosítja házát, lakását, a községben élőknek pedig csak 78 százaléka.
Környezet-, és természetvédelmi ügyekben a GfK Hungária Piackutató Intézet egy felmérése szerint a magyarok közel fele az ivóvíz minőségét említi legaggályosabbnak. A legnagyobb problémák között a veszélyes hulladékok, a szemét- és hulladékszállítás után, negyedik helyen áll az árvízvédelem. A hazai lakosság mintegy harmada - 30 százaléka - véli úgy, hogy a hazai árvízvédelmi készültség és annak hatékonysága még természetes vizeink állapotánál is rosszabb. A "nagyon rossz" és "nagyon jó" végpontú ötös értékelési skálán az utóbbi évtizedben károkat okozó áradások prevenciós tevékenységének megítélése 2,79-es átlagot eredményezett - a készültséget a lakosság közel fele közepesnek, 22 százaléka az átlagnál rosszabbnak, 17 százalék pedig az átlagnál valamivel jobbnak tartja. A megkérdezettek 12 százaléka, illetve 4 százaléka van nagyon rossz, illetve nagyon jó véleménnyel a hatóságok megelőző tevékenységéről.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kutatók rákérdeztek a vélemények mögött meghúzódó okokra is. A válaszadók spontán módon válaszoltak, amiből kiderült, hogy a többség szerint az illetékesek kizárólag a baj bekövetkezte után próbálnak meg valamit tenni.
A felmérést a GfK Hungária Piackutató Intézet, Magyarország vezető piackutató vállalata biztosította.
Nem várta senki, de megérkezett: megdőlt az abszolút melegrekord, 42 fokot mértek ezen a településen
Megdőlt a mindenkori magyarországi hőségrekord, miután kora délután 42 Celsius-fokot mértek Szécsényben.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







