Nagyon veszélyes tárgyak voltak az iskolai ebédben Iregszemcsén, egy kisfiú nyelvét meg is vágta egy üvegdarab.
Túlzott terheket róna a pedagógusokra a további kurzusok előírása a PDSZ szerint, ezért a javaslat visszavonását követelik.
További képzéseket kellene teljesíteniük a pedagógusoknak, ez szerepel a Belügyminisztérium legújabb tervezetében - írja a Népszava. A lap hozzáteszi, hogy a tervezet értelmében a jövőben Pinétr Sándor szabhatná meg, kinek milyen kurzusokat kellene teljesítenie.
Nem tudni azonban, hogy a képzések milyen célt szolgálnának, ezért a PDSZ a javaslat visszavonását követeli. Szerintük egyrészt további terheket tenni mindez a tanárokra, másrészt pedig nem egyeztettek az érdekképviseletekkel. Hozzátszik, hogy a tervezet értelmében fegelmi is járna azért, ha valaki nem teljesíti a további kurzusokat, így nem tudják azt elfogadni.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vitézy Dávid elkerítette saját magát a Népligetben
- Lépett a GVH, változtatnia kell a Vibernek
- Pünkösd: íme az egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei
- Véleményt mondtak a magyar fiatalok: az influenszer inkább reklámozzon, ne politizáljon
- Verstappen beállította Prost rekordját
- Vétó! – Nem a levegőbe beszélt a grúz államfő