2026-ban is elérhető lesz a KRÉTA laptop igénylés tanulók és pedagógusok részére.
Jövő évtől csak akkor tölthetnek be pedagógus munkakört a pedagógus szakképesítéssel vagy szakképzettséggel rendelkezők, ha felsőoktatási intézményben esküt tettek - olvasható az új pedagógus életpálya törvény tervezetében - szúrta ki a Népszava.
Jövő év május 31-étől csak akkor tölthetnek be pedagógus munkakört a pedagógus szakképesítéssel vagy szakképzettséggel rendelkezők, ha felsőoktatási intézményben esküt tettek, szúrta ki a Népszava az új pedagógus életpálya törvény végrehajtási rendeletének tervezetében. Az, hogy pontosan mire kell majd esküdniük, a tervezetből nem derült ki.
A Púétv., ami korábban státusztörvény néven vált ismertté, meglehetősen széles sávokban határozta meg a pedagógusoknak adható bérek mértékét, de a végrehajtási rendeletben semmilyen szabály nincs arról, a pontos bérek megállapításához szükséges szempontokat a munkáltatók hogyan alkalmazzák. A rendelet-tervezetben egyedül a gyakornokok bére van egységesen bruttó 440 ezer forintban meghatározva, ami kedvezmények nélkül 292 ezer forint nettóban.
A Népszava szerint a rendelet-tervezetből az is látszik még, hogy az Orbán-kormány további pedagógushiányra készül. A legnagyobb hiány természettudományos tanárokból van, ezért a rendelet lehetővé tenné, hogy az iskolai oktatás hetedik és nyolcadik évfolyamán az integrált természettudomány tantárgyat biológia, fizika vagy kémia szakos tanárok is taníthassák. Ez azt jelenti, ha például a tantárgy oktatásához csak egy biológiatanár áll rendelkezésre, neki fizikát és kémiát is kell majd tanítania.
A tervezet arra is lehetőséget ad, ha nincs megfelelő végzettségű pedagógus egy munkakör betöltésére, legfeljebb öt évig tanárként foglalkoztatható az is, akinek van valamilyen természettudományos felsőfokú képzettsége (például biológus, kémikus, matematikus). Emellett a honvédelmi nevelés-oktatáshoz sem kell pedagógusvégzettség, elég a katonai szakképzettség.
Kitálaltak a magyar fiatalok: pont azok beszélik le őket az álommelóról, akiktől a támogatást várnák
Egy friss kutatás szerint a magyarok közel harmada (29%) úgy látja, hogy a nagyra tartott személyek nagymértékben befolyásolták érdeklődését, továbbtanulását vagy pályaválasztását.
PISA-teszt után: történelmi mélyponton a magyar diákok, azonnali beavatkozás kell a szakértő szerint
Súlyos, a 2015-ös beszakadáshoz mérhető teljesítményromlást mutatnak a magyar diákok körében a 2025-ös PISA-mérés újonnan megjelent eredményei.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






