Az ombudsmani hivatal azt közölte, az alapvető jogok biztosa vizsgálatot indított, ám a folyamatban lévő eljárás részleteiről nincs módjuk tájékoztatást adni.
Minden iskolai év első hetében kérdés a szülők körében, hogy mennyi osztálypénzt kell beadni. Bár a tanárok elvilekben nem szedhetnek pénzt, azonban a szülők gyűjthetnek közös kasszába, annak érdekében, hogy ezt a pénzt később a gyerekekre lehessen költeni. Van, ahol rajzfelszerelést vesznek, van, ahol a pedagógusnak ajándékot, de akad olyan iskola is, ahol jóval nagyobb dolgokat is finanszíroznának a szülőktől beszedett pénzből.
Nem elég az iskolakezdéskor felmerülő költségek, ami miatt sok család egész hónapban nélkülözni fog, ezen felül számíthatunk arra is, hogy az első héten szembejönnek még "extra igények" a tanárok részéről, és az első, szeptemberi szülőértekezleten tudjuk meg azt is, hogy mennyi lesz az osztálypénz idén.
Általában a tanintézményekben 5 000- 10 000 forint az osztálypénz, azonban ennek több dologtól is függhet. Annyi pénzt gyűjtenek a szülők, amennyit előzőleg megszavaztak. Ennek ellenére sok szülő panaszkodik, hogy nagy ez az összeg, ráadásul, ha nagycsaládról van szó, úgy az összeg is tovább emelkedik.
Facebook csoportokban kérdeztük meg a szülőket, hogy ők mennyit fizetnek be osztálypénz címén. Van, aki ötödikes gyermekének 20 000 forintot fizet a tanévre, hetedikes gyermekénél pedig 10 000 forintot. Van olyan szülő is, aki óvodától kezdve fizeti minden évben az osztálypénzt, de akad olyan szülő is, aki úgy döntött, ő nem fizeti ki ezt az összeget, mert sokallja.
De mire megy ez a pénz? Programokra, osztálykirándulásra, ajándékra, szalagavatóra – sőt, iskolai felszerelésre is. Alapítványi iskoláknál pedig az iskola felújítására, sőt rezsire is gyűjthetik a pénzt, amit nem az osztályfőnök, hanem valamelyik szülő gyűjt, természetesen önkéntes alapon. Burai Vera, a Szülői Összefogás Közösségének tagja elmondta, hogy egyre jellemzőbb, hogy az osztálypénz gyűjtésére külön számlát nyitnak, és annak aktuális helyzetéről folyamatosan tájékoztatja a szülőtársakat a számla kezelésével megbízott személy.
Tapasztalataim alapján ez az összeg fél évenként 5 000 forint körül mozog, de ez általában csoport és osztályfüggő. Kiemelném a végzős diákok esetében a szalagavató, és a ballagás költségeit is, amit sok esetben a szülők előzetesen már elkezdenek gyűjteni az iskolába lépéskor, de még így is sokba kerül az intézménynek, amit természetesen nem fizet a fenntartó, így ezt is alapítványi befizetésekből kell finanszírozni
- emelte ki Burai Vera, aki hozzátette, hogy az állam nem gondoskodik az intézményekről, így a szülők kénytelenek megfizetni ezt az összeget. Az intézetek általában a szülőértekezleten, és az intézmény honlapján kérhetnek támogatást a szülőktől, mivel az iskola nem tudja kigazdálkodni például egy felújítás terhét, esetleg egy nagyobb eszköz beszerzését.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Személyes véleményem az, hogy ezeknek a költségeknek a kifizetésével pl. állagmegóvás, az iskola működéséhez szükséges hozzájárulás az alapítványon keresztül - mi magunk is hozzájárulunk a rosszul működő rendszer fennmaradásához. Mégis inkább fizetnek a szülők, hiszen, a gyerekeknek lesz rosszabb, ha nem teszik
- fejtette ki Burai Vera, aki megjegyezte, hogy az alapítványi támogatás és az osztálypénz nem ugyanaz, hiszen gyakran az alapítvány támogatja az iskolába járó szociálisan rászoruló gyermekeket is.
Jogi háttér
Korábban írtunk az osztálypénz jogi hátteréről. Mint azt Keszei László, a Fővárosi Szülők Egyesülete a Gyermekekért elnöke elmondta, a törvényesen és etikusan működő állami fenntartású iskolában, kollégiumokban és az önkormányzati fenntartású óvodákban semmilyen pénzt nem lehet követelni, sem kérni a szülőktől. A szülők akkor is fizetnek osztálypénzt (csoportpénzt), ha tilos vagy meghaladja anyagi teherbíró képességüket, vagy nem látják át, mire fordítják a beszedett összegeket! De mivel az osztálypénz, óvodai csoportpénz szedése több évtizedes hagyomány Magyarországon, éppen ezért a szülők fejében meg sem fordul, hogy esetleg ne fizessék ki- emelte ki korábban az elnök.
A számviteli jogszabályok értelmében az oktatási intézményeknek a szülőktől, tanulóktól beszedett minden forintról hivatalos elismervényt, kérésre számlát kell kiadni, be kell vételezni a pénzeket a házipénztárba, könyvelni kell, vagyis el kell számolni minden forinttal. Ez nagyon gyakran elmarad, legtöbbször borítékok cserélnek gazdát mindenféle hivatalos elismervény vagy későbbi elszámolás nélkül. A legtöbb helyen ma már nem is a pedagógus, hanem a szülői közösség egy tagja, vagy egy önkéntes pénztáros gyűjti be az osztálypénzt, de ahogy Keszei Sándor nyilatkozatából kiderül, az óvoda, iskola területén a szülők sem szedhetnének pénzt szülőtársaiktól.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Mutatjuk: ennyit tudsz spórolni a hőszivattyúval, amit most állami támogatással is beszerelhetsz
Minden, amit a hőszivattyúkról tudni akartál, de eddig nem merted megkérdezni.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.