Már mind a 241 ezer távfűtéses budapesti lakásban elindult a fűtés, és a FŐTÁV további 7 ezer közületi, vállalati és intézményi fogyasztójánál is üzemel a...
A hazai oktatási piacon az ősz a legmozgalmasabb időszak. A nyári vakáció meghozza a tanulási kedvet a harminc és negyven esztendő feletti felnőttek körében is. Közülük évről-évre egyre többen jelentkeznek, hogy új szakmát tanuljanak - derül ki két budapesti oktatóközpont friss elemzéséből, ami rámutat arra is, hogy a középkorúak döntő többsége határozott elképzelésekkel, célirányosan vág bele a képzésekbe, hogy minél eredményesebben sajátítsa el az új ismereteket.
A tanulásra fordítható idő meghatározó tényező a felnőtteknél, amikor tanfolyamot választanak - derül ki a Focus és a Ruander közös elemzéséből. Miután a többség munka mellett képzi magát, ezért olyan kurzusokat keresnek, amelyek kevesebb elméleti, és több gyakorlati ismeret megszerzését teszi lehetővé. Herczeg Rudolf szerint ebből fakad az is, hogy a felnőttképzésbe bekapcsolódó embereknek kiemelten fontos, hogy minél rövidebb idő alatt sajátítsák el a tananyagot.
Az elemzés kitér arra is, hogy a felnőttek a vizsgázást tekintik a legnehezebb kihívásnak a képzések során. Ezen a téren szinte semmiben sem különböznek a fiataloktól, akik épp érettségiznek, vagy az egyetemen adnak számot a tudásukról. Hozzájuk hasonlóan az idősebbek is ugyanúgy izgulnak, bizonytalankodnak az írásbelik, vagy a szóbelik előtt. A tanáraik, ezért sokat foglalkoznak velük, és hasznos instrukciókkal látják el őket a vizsgákra való közös felkészüléskor, hogy oldják bennük a felesleges drukkot.
"Másképp tanulnak a felnőttek, mint az egyetemisták, vagy a középiskolások. Ennek oka a személyes motivációban rejlik. Idősebb korban az önfejlesztés válik az egyik legfontosabb szemponttá." - hangsúlyozza Herczeg Rudolf, a Focus és a Ruander Oktatóközpont vezetője. A szakember tapasztalata szerint a felnőttek elég gyorsan felveszik a ritmust a tanfolyamok kezdetén, dacára annak, hogy vannak köztük olyanok, akik tíz, vagy húsz év után ülnek vissza az iskolapadba. Viszont a munkarutinjuk, gyakorlati tudásuk hozzásegíti őket ahhoz, hogy hatékonyan dolgozzák fel a frissen szerzett információkat
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Herczeg Rudolf pozitív várakozásokkal tekint a jövőbe. Szerinte a felnőttkori tanulás egyre többek számára válik fontossá, miután az emberek mind inkább felismerik, hogy az új ismeretek, szakmák révén növelhetik a versenyképességüket a munkaerőpiacon, aminek köszönhetően bővülnek a választási lehetőségeik és csökkenhet a kiszolgáltatottságuk a kedvezőtlen foglalkoztatási változásokkal járó időszakokban is.
A tanítás a szívem tölti meg, az OnlyFans a pénztárcámat: kifakadt a súlyosan alulfizetett pedagógus
Egy tanárnőt azért függesztettek fel nemrég, mert OnlyFans-tartalmat készít. Az eset rávilágít, hogy a tanárok jelentős része másod- és harmadállásból kénytelen megélni.
Hivatalos a fordulat: Zelenszkij aláírta a törvényt, fontos változás jöhet a kárpátaljai magyaroknak
Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
Franciaország lángokban: több száz iskola zárva, egyre durvább politikai válsággal kell szembenéznie
Hetek óta tartanak a diáktüntetések Franciaországban, és az eredetileg iskolai problémák miatt kirobbant tiltakozás mára országos politikai válsággá szélesedett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







