2 °C Budapest
Worried middle-aged man confused and astonished by unbelievable news: high bill tax invoice, debt notification, bad financial report, money problem

Ketyeg az óra: akár 150 ezer forint jóváírást is kaphat jövőre, aki ezt még az idén meglépi

2024. december 11. 20:55

Az idén kifejezetten hosszúra nyúló ünnepi időszakra való tekintettel a biztosítóknál és a pénztáraknál is szűkösebbek a határidők a tavalyi évhez képest. Bár a szerződéseket több helyen is még egészen az év utolsó napjáig befogadják, a díjfizetéseket általában érdemes még karácsony előtt elindítani, hogy időben beérkezzenek.

Az idei nyugdíj megtakarítások és a pénztári befizetések után jövőre már jár az adójóváírás. Az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, valamint az egészség- és önsegélyező pénztáraknál évi maximum 150 ezer forint, a nyugdíjbiztosításoknál évi legfeljebb 130 ezer forint, a nyugdíj-előtakarékossági számláknál évi maximum 100 ezer forint adójóváírás érvényesíthető, két vagy három megtakarítási forma esetén évi 280 ezer forint a maximálisan igénybe vehető összeg.

A biztosítók többsége 12.31-ig még fogadja az újonnan indított szerződéseket, azonban ebbe már egy esetleges hiánypótlást is bele kell kalkulálni. Vannak olyan biztosítók is, akik ennél korábbi határidőt adtak meg, és már csak néhány nap áll rendelkezésre a szerződés és a díj biztosítóhoz való beküldésére, ezáltal a jövő évi adójóváírás megszerzésére.

A postai befizetéseket általában érdemes még a karácsony előtti utolsó munkanapon teljesíteni, hogy a díj biztosan beérkezzen időben a biztosítóhoz. A bankkártyás fizetéseknél, illetve átutalásoknál pedig szintén célszerű 2-3 munkanapot rászámolni a díj lekönyvelésére. Van, ahol az adott napon belül az is számít, hogy hány óráig érkezik be a szerződés, illetve a díj – jelezték a Grantis szakértői.

A pénztáraknál is ketyeg az óra

A biztosítókhoz hasonlóan a pénztárak is hamarabb zárnak idén. Bár a belépési nyilatkozatok és a befizetések beérkezésére itt is több pénztár egészen az év utolsó napjáig ad lehetőséget, nem érdemes ezt sem az utolsó pillanatra hagyni. Különösen a postai szerződésleadás és befizetés esetén, hiszen az ünnepi időszakban a posták is túlterheltek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Aki bankban fizetne be közvetlenül, minden esetben érdemes a bankfiók ünnepi nyitva tartásáról is előzetesen tájékozódni. Bizonyos pénzintézeteknél - de nem mindenhol - van lehetőség befizetni a biztosító vagy a pénztár pénztárában, illetve ügyfélszolgálatán is.

Pénzügyi tanácsadó gyorsíthatja a folyamatot

A Grantis szakértői szerint az év végéhez egyre inkább közelítve érdemes pénzügyi tanácsadó segítségét kérni, ha szeretnénk kihasználni az idei évre vonatkozó adójóváírást. Tanácsadó segítségével felgyorsítható a megfelelő megtakarítási termékek összehasonlítása, kiválasztása, a szerződéskötés folyamata és a teljes adminisztráció, így nagyobb eséllyel indulhat el a szerződés a fent megadott határidőkön belül.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 9. 20:58