A részvénypiac forgalma 35,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A mintegy kétmillió hazai pénztári tag továbbra is a saját kezében szeretné tartani a jövője kulcsát, ha a nyugdíjról vagy az egészséges életmódról van szó. A tavalyi év folyamán a nyugdíjpénztárakba 109,9 milliárd forintnyi befizetés érkezett, míg az egészségpénztári tagdíjbevételek meghaladták a 44 milliárd forintot. A biztató folyamatok az idei év első negyedévében is folytatódtak, így a Pénztárszövetség szerint a szektor sikerrel vizsgázott az elmúlt év során.
A tavalyi év során napi 300,2 millió forinttal bővültek a hazai lakosság nyugdíjpénztári és 121 millió forinttal az egészségpénztári megtakarításai. Így a Pénztárszövetség által képviselt hazai nyugdíjpénztárakhoz összesen 109,9 milliárd forintnyi befizetés érkezett, míg az egészségpénztárakhoz 44,4 milliárd forint. Előbbi 3,68 százalékos, utóbbi 4,74 százalékos bővülés 2019-hez képest.
Ma tesznek a holnapért
A szövetség által képviselt nyugdíjpénztárak 2020 végére mintegy 1,074 millió ember időskori megtakarításait kezelték. A korábbi évek trendjét követve a befizetések mintegy 70 százaléka a tavalyi év folyamán is az egyéni pénztártagok hozzájárulásából származott, ugyanakkor figyelemreméltó módon a munkáltatói hozzájárulások összege is mintegy 1,5 százalékkal bővült, elérve a 33,1 milliárd forintot. A növekvő befizetéseknek, és a kedvező hozamoknak köszönhetően a nyugdíjpénztárak vagyona a tavalyi év végére 7,3 százalékot bővülve elérte az 1571 milliárd forintot.
Befektetés az egészségbe
A Pénztárszövetség tagpénztárai közé tartozó egészségpénztárak taglétszáma a tavalyi év végére 2,45 százalékot bővülve meghaladta a 920 000 főt, akiknek átlagosan több mint 66 ezer forint volt a számláján. A 44,4 milliárd forintnyi befizetés 84 százaléka származott az egyéni pénztártagoktól. A közel egymillió pénztártag a tavalyi év folyamán több mint 47 milliárd forint értékben vett igénybe egészségpénztári szolgáltatásokat, ami nagyjából megegyezik a tavalyi értékkel, ugyanakkor a szolgáltatásszám 14 százalékkal bővült, vagyis többen, több mindenre használták befizetéseiket. Az eredmények kapcsán Nagy Csaba, a Pénztárszövetség elnöke kiemelte:
Az elmúlt egy év, az idén húszéves Pénztárszövetség történetében is példátlan volt, hiszen szinte minden megváltozott, átalakult körülöttünk. Ilyenkor az a stabilitás, szakértelem és transzparencia, amit a hazai pénztári szektor nyújt mintegy 2 millió tagjának, felértékelődik. Jelentős eredménynek gondolom, hogy a pénztártagok a rendkívüli körülmények ellenére is kitartottak az egészségügyi és nyugdíjcélú öngondoskodás mellett. Ezt a bizalmat nekünk, a szektor szereplőinek a tavaly megkezdett fejlesztések folytatásával, és erős hozamokkal kell meghálálnunk.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Jól indult 2021
Az idei év első eredményei alapján a tavalyi évet követően ismét növekedésre számíthat a szektor, hiszen 2021 első negyedévében mind a nyugdíj, mind az egészségpénztári befizetések jelentősen emelkedtek a tavalyi év azonos időszakához képest.
„Meggyőződésünk, hogy az öngondoskodás, talán még sosem volt olyan aktuális, mint manapság. Úgy tűnik, a lakosság is így gondolja, hiszen az idei év első három hónapjában a nyugdíjpénztári befizetések összege meghaladta a 24,7 milliárd forintot, míg az egészségpénztárakhoz 9,6 milliárd forintnyi befizetés érkezett. Ez az az utóbbi 10 év legjobb eredménye ebben az időszakban, vagyis az első negyedévben” – tette hozzá Nagy Csaba. Szakértők szerint a szektor hosszú távú jövőjének biztosításához elengedhetetlen a fiatalabb generáció megszólítása, és bevonása az öngondoskodásba. Ebben a pénztáraknak, és a munkáltatóknak lehet jelentős szerepe, egyfelől a tavaly új lendületet kapott digitális megoldások további fejlesztésével, másfelől a munkaerőpiacra frissen belépő Z generáció edukációjával.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







