Angelyn és Richard Burk hajóutakra cserélte az otthoni életet, a hiteltörlesztés ugyanis drágább lett volna.
Újabb ülést tartott a Nemzeti Versenyképességi Tanács, ezt követően pedig Varga Mihály ismertette az ülés lényegét. Ezek szerint a tanács tagjai három témát vizsgáltak meg: az elektronikus fizetések, a szakképzés, és a digitalizáció helyzetét, valamint az ezekben rejlő lehetőségeket. A tárcavezető az elektronikus fizetések előmozdítására vonatkozóan hat hosszú távú célt fogalmazott meg a Portfolio tudósítása szerint.
Varga Mihály a rövid áttekintőjében elmondta: három témát vizsgálták meg. Az elektronikus fizetések lehetőségének bővítését, a szak- és felnőttképzés átalakítását, valamint a digitalizációs ügyek előrehaladását.
Az elektronikus fizetések terén az intézkedési javaslatok, célok:
- A nyugdíjak és szociális transzferek bankszámlára utalását vizsgálták meg. Hosszú távon az a cél, hogy minél inkább utalással valósuljanak meg ezek a kifizetések. Jelenleg a nyugdíjak esetében ez az arány 50 százalék, ezt szeretnék felgyorsítani - mondta a pénzügyminiszter.
- Az 5 fő feletti munkáltatóknál a munkabérek kifizetése hosszú távon kötelezően utalással történjen.
- Online kasszát használók esetében az elektronikus fizetés lehetősége, feltétele legyen biztosított. Biztosítani kell a lehetőséget - mondta.
- A vállalkozások esetében a készpénzfizetési korlát csökkentése (konkrét összeget nem említett a miniszter). A cél, hogy a cégek közötti utalások esetén minél alacsonyabb összegnél már történjenek meg a tranzakciók elektronikus utalás formájában.
- A magánszemélyek közötti és magánszemélyek valamint cégek közötti utalások előmozdításának megvizsgálása.
- Szociális számla bevezetése.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







