Eltűnt félmillió magyar

2016. május 12. 10:00

Az elmúlt 25 évben több mint félmillióval csökkent Magyarország népessége. Ez a tendencia várhatóan folytatódik - írja a Világgazdaság.

Egy év alatt ismét egy városnyi magyarral csükkent az ország lélekszáma, így tavaly már több mint félmillióval kevesebben éltek Magyarországon, mint 25 évvel ezelőtt. A lélekszám 9 millió 823 ezerre esett vissza tavaly, amihez a rekordmagas halálozási szám és az alacsony születési szám is hozzájárult.

Az elmúlt években a természetes fogyás 35-40 ezer között ingadozott. 

A statisztikai hivatal népesség-előreszámítása szerint tizenöt év múlva már kevesebb mint 9,7 millióan laknak majd az országban, az évszázad közepére pedig 9,35 millióra csökken a lélekszám. A becslés ráadásul még optimistának tűnik, hiszen nem számol azzal, hogy kivándorlás is sújtja az országot. Tavaly minden eddiginél többen, 33 ezren vándolotak ki.

A KSH Népességtudományi Intézetének becslése sokkal pesszimistább képet fest.

Kalkulációjuk alapján a népesség tavalyi, 2015-ös előreszámítása szerint 2060-ra a népesség száma közel 2 millió fővel fog csökkenni, miután nem lesz igazi áttörés a születésszámban.

Feltevésük szerint a stabilizálódó magyar gazdaságnak növekvő munkaerőigénye miatt a bevándorlók száma lassan emelkedni kezd majd, és a 2050-es évektől viszonyleg magas szinten állandósul. Ezzel párhuzamosan mérséklődik az elvándorlás, a 2040-es évek végétől évi 7500 fős szinten marad. Ezek eredményeként 2060-ban 7 millió 900 ezer fő körül alakul majd az ország népessége.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm