21 °C Budapest

Ezek a családok félmilliót kaptak az államtól: csak ennyit tettek érte

Pénzcentrum
2016. március 9. 13:35

Tavaly jelentősen több lakáshitelt vettek fel, mint 2014-ben, a kölcsönök negyedét a Fundamenta nyújtotta. A lakástakarékok azonban a megtakarítás szempontjából is kiemelkedőt tudnak nyújtani, hiszen a négy éves konstrukció 10 százalék feletti, fix kamatozást adhat. A magyar családok átlagosan 1,7 millió forinthoz jutottak a lakáskasszából, de mennyi volt ebből az állami támogatás?

A lakáshitelek negyedét a Fundamenta nyújtja Magyarországon, közel harmadával több kölcsönt nyújtott a lakástakarék pénztár (LTP) tavaly, mint 2014-ben. Ugyan a teljes hitelezés arányában ez kisebb visszaesést jelent, azonban a cég életében ez rekordot jelentett.

Az összes tőlük felvett hitel 89 milliárd forintot tett ki. Jó hír, hogy a többi hitelezőhöz hasonlóan náluk is csökkent a késedelmes hitelek aránya, 1,3 százalék volt, ami jelentősen alacsonyabb a bankok 16 százalékos arányánál. Nemcsak a hitelek piacán van jelen a cég, hanem a lakáscélú megtakarítások piacán is jelentős szereplő.

A folyósított megtakarítások és hitelek összesen 175 milliárd forintot tettek ki 2015-ben

- emelte ki Gergely Károly, a Fundamenta elnök-vezérigazgatója.

Ez egyébként 102 ezer otthon megteremtéséhez (vagy megújításához) járult hozzá, vagyis minden, LTP-t igénybe vevő család 1,7 millió forinthoz juthatott lakáscélra.

Ez családonként 480 ezer forint állami támogatás kifizetésének felel meg.

Érdekes, hogy 6,6 forint folyósításra jutott egy forintnyi állami támogatás. Az LTP-k befizetései után ugyanis az állam 30 százalékos jóváírást ad a számlánkra. Az összes állami támogatás 6,6-szorosát fizette ki tavaly lakáscélú felhasználásra a Fundamenta. Az állami támogatás aránya egyébként csökkenő tendenciát mutat, vagyis egyre többet költünk a saját pénzünkből lakáscélra.

Az ügyfelek közel 40 százaléka újraköti a szerződését a lejárat után

 - mondta Morafcsik László, a Fundamenta értékesítési és marketing igazgatója. A szerződéses összegek növekedtek, a korábbi 1,95 millióról közel 2,2 millió forintra ugrott, a megtakarítók kétharmada pedig a maximális megtakarítható összeget választja (20 ezer forint). A legtöbben egyébként lakásvásárlásra használják fel a kapott összeget, de az építkezés is 15 százalékot tesz ki.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Pénzcentrum vélemény
Mit hozhat a jövő?

Hosszú távon a jelzálogbankok alapításának köszönhetően a bankok által nyújtott futamidő végéig fixált lakáshitelek jelenhetnek meg. Viszont jelenleg az LTP-k nyújtják az egyik legkedvezőbb kamatot a végig rögzített kölcsönöknél. Amíg nem lesz szinte minden banknál elérhető a 15-20 évre fixált lakáshitel, addig a lakástakarékok jelenthetik az egyik legjobb alternatívát ezen a piacon.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 10. 16:48
A Media1 megtudta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a Megafon nevű Fidesz-közeli internetes propagan...
Bankmonitor  |  2024. május 10. 11:29
A Babaváró hitel egy nagyon kedvezményes konstrukció: a futamidő alatt született gyerekek számától f...
Holdblog  |  2024. május 10. 10:16
Folytatódik a HOLD Alapkezelő és a Bankmonitor eseménysorozata: a következő, élő rendezvényen, a Mer...
ChikansPlanet  |  2024. május 10. 09:20
A 2021 utolsó óráiban közzétett taxonómiai tervezetében az Európai Bizottság beharangozta, hogy a nu...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem