5 °C Budapest
A man using a smart phone in the city. cimlapi

Így csalt ki egy anya és fia több mint 13 milliót jóhiszemű magyaroktól: ne dőlj be az ilyen trükknek

MTI
2021. október 26. 13:02

Vádat emeltek egy anya és a fia ellen, mert 160 sértettől több mint 13 millió forintot csaltak ki, azt hazudva, hogy a fiú daganatos beteg - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség kedden. A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádirata szerint a hatvanas éveiben járó anya és büntetett előéletű fia 2017-től munkahellyel, legális jövedelemmel nem rendelkezett.

Magánszemélyeket, cégeket, valamint egy daganatos betegeket támogató alapítványt kerestek meg telefonon azzal, hogy a fiúnak különböző daganatos betegségei vannak, és műtétre, gyógyszerek kiváltására, egészségügyi ellátások fedezetére adományt kértek. Az anya telefonon, síró, könyörgő hangon kérte a támogatást, többször azt állította, hogy a fia meghal, ha nem kap segítséget. A sértettek ötezer forinttól több százezer forintig terjedő adományokat utaltak az anya és a fiú számláira. A pénzt általában a fiú vette fel, a bankszámlákon egy fillér sem maradt.

A fiú 2017-ben egy alapítványt keresett meg, amelytől támogatást kért nem létező daganatos betegségei kezelésére. Szerződést is aláírtak, és az alapítvány rendszeresen utalta a pénzt. 2018-ban orvosi igazolást kértek a férfitől, aki ekkor egy hamis házi orvosi igazolást mutatott be nekik. Az alapítvány több év alatt csaknem négymillió forint támogatást adott a vádlottaknak.

Az ügyészség 160 rendbeli csalással és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja az anyát és fiát. Ha beismerő vallomást tennének és nem kérik a tárgyalást, akkor az anyára két év börtön, 100 ezer forint pénzbüntetés, a fiúra pedig 3 év börtön és szintén 100 ezer forint pénzbüntetés kiszabását indítványozza az ügyészség. Mindkét vádlott esetében a bűncselekménnyel szerzett vagyon elkobzását is indítványozta az ügyészség, valamint a férfi esetében a korábban lopás miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is - áll az ügyészségi közleményben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2023. február 3. 20:40
Az RTL péntek este a Fókusz című műsorában, majd nem sokkal később sajtóközleményben is megerősített...
Holdblog  |  2023. február 3. 14:41
Nem ritkán fordul elő, hogy egy baráti társaság vagy egy család külön városban vagy éppen országban...
Kasza Elliott-tal  |  2023. február 3. 11:53
Minden Top 10 lista összeállítása után végigpörgetem a teljes táblázatot pár szempont szerint: kik e...
KonyhaKontrolling  |  2023. február 3. 07:40
Sokszor találkozom ezzel a kijelentéssel, akár még közgazdász tollából is, de az első gondolatom min...
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. február 4. szombat
Ráhel, Csenge
5. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?