Az első hazai óvodák alapítója, Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank emlékérmét bocsát ki.
A GRÁNIT Bank három első helyezést söpört be a hazai kereskedelmi bankok egyik legrangosabb szakmai seregszemléjén, az idén 15. alkalommal meghirdetett Mastercard - év bankja pályázaton. Nagy megtiszteltetés, hogy a szakemberekből álló zsűri a Banknak ítélte az első díjat a prémium banki szolgáltatások, az év fenntartható bankja valamint az év leginnovatívabb bankja (az OTP Bankkal megosztva) kategóriában is. Az év leginnovatívabb bankja címet 10 éves működése alatt immár ötödik alkalommal nyerte el a Bank. Az éremtáblázaton a GRÁNIT Bank második helyezésekkel is szerepel, az év társadalmilag felelős bankja és az év digitális banki szolgáltatása kategóriában. Az elért összesen öt helyezéssel - közte három első hellyel - az eddigi legjobb eredményét érte le a GRÁNIT Bank a lakossági szolgáltatásokat nyújtó kereskedelmi bankok ügyfélbarát, innovatív megoldásokat díjazó szakmai versenyén.
- hangzott el a versenyen a díjak indoklásaképpen, hozzátéve, hogy a Bank a meglévő szolgáltatások, mint az Apple Pay és a GRÁNIT Pay, az exkluzív Platinum bankkártya, és a VideóBankon történő állampapír vásárlás értékpapírszámla-nyitással mellé 2020-ban mobilbanki alkalmazásába telepítette az Azonnali Fizetési Rendszer összes új kényelmi funkcióját: a másodlagos azonosító rögzítését, a fizetési kérelmet és a QR-kódos fizetést. A hitelügyintézés kényelmét a személyes digitális ügyfélfiókban online igényelhető bababáró hitel és az NHP Hajrá hitel online előszűrése szolgálja.
Októberben további innovációkkal bővültek a digitális szolgáltatások. Az okosmobillal befényképezett dokumentumokkal és mesterséges intelligenciára építő, szelfi videóval történő - teljes körű - lakossági számlanyitásmellett egy olyan plasztik nélküli digitális bankkártyával jelent meg a Bank, amely a számlanyitást követően a mobilbanki alkalmazásban lényegében azonnal elérhető és vásárlásra használható. Az újdonságokat pedig napokon belül kiegészíti a teljesen digitális jelzáloghitel-előbírálat.
- hangsúlyozta Hegedüs Éva, a GRÁNIT Bank elnök-vezérigazgatója, aki szerint ehhez folyamatos innovációra van szükség, arra, hogy a változásokban sohasem a nehézséget, hanem a lehetőséget lássuk.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az innovációk megtervezésénél fontos szempont a Bank számára a fenntarthatóság, az erőforrásokkal való hatékony gazdálkodás. Az online bankszámla- és értékpapírszámla-nyitás 100%-ig papírmentes folyamat, amely jelentősen csökkenti a környezeti terhelést, sőt, a papírmentes működéssel a Bank fennállása óta közel 5000 fa kivágását kerülte el. Ügyfelei pedig a Videóbankon keresztül történt számlanyitással 2017 júliusától 2020 őszéig több mint 45 tonna széndioxid kibocsátását előzték meg, a hazai bankok között a legkisebb ökológiai lábnyommal rendelkező GRÁNIT Banknál.
(x)

Rengetegen indultak meg a legatyásodás útján: sokkal kevesebb magyar jön ki a pénzéből, mint egy éve
Ha egy magyarnak kölcsönre van szüksége, mert nem maradt pénze a hó végére és nem is tett félre korábban semmit, akkor első körben továbbra is...

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


