2020. július 4. szombat Ulrik
HR Centrum

Végleg elfelejthetjük a söralátét adóbevallást: mi az új terv?

  • Portfolio
  • 2016. szeptember 22. csütörtök 17:34

Öt területen van még feladata a kormánynak - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a csütörtökön indult kétnapos Nemzeti Adókonzultáció felvezető előadásában. Szerinte a munkanélküliség szintje egyre inkább közelít a teljes foglalkoztatottság állapotához.

Varga Mihály "Nemzeti Adókoncepció kormányzati prioritásai közép- és hosszútávon" című előadását visszatekintéssel kezdte. Kiemelte, hogy új viták kerültek előtérbe az elmúlt években, most például arról vitatkozunk, hogy a piacon elérhető 50 ezer betöltetlen álláshely hogyan lesz betöltve. Mindezek alapján kijelenthetjük, hogy a 6 évvel ezelőtti helyzethez képest ma már fényévekre vagyunk - emelte ki a miniszter, várakozása szerint egyébként idén 5% alá csökkenhet a munkanélküliségi ráta. Vagyis a munkanélküliség szintje egyre inkább közelít a teljes foglalkoztatottsághoz - mondta.

A nemzetgazdasági miniszter szerint azonban nem dőlhet még hátra a kormány, 5 területet nevezett meg, ahol van még teendője.

  • Termelékenység emelése. Váltásra van szükség ennek érdekében a magyar gazdaságban, nem a foglalkoztatásnak kell lennie a legfontosabb célnak, a hozzáadott érték láncot kell növelni - ismertette Varga.
  • Kkv-k támogatása, ugyanis ez a szektor adja a munkavállalók foglalkoztatásának kétharmadát.
  • Foglalkoztatás: itt elsősorban a strukturális munkanélküliséget kell megoldani, ennek keretében a mobilitást kell erősítenünk
  • Azon munkavállalók arányának növelése, akik szaktudással rendelkeznek. Itt az oktatási rendszerben van még tennivaló
  • Munkabérek: Varga szerint a régiós átlagot már elértük, cél az uniós átlag. Aláhúzta, hogy ez nem csak állami feladat, ki kell venniük a részüket a munkáltatóknak is.

Varga Mihály ezt követően arról beszélt, hogy következő években az összes munkát terhelő adó és járulékteher csökkentése a cél.

Minden jövedelem kategóriában 50 százalék alá kell csökkenjen a munkavállalói és munkáltatói elvonás, az adócentralizáció csökkentése is cél

- jelentette ki.

Elismerte, hogy ígéretes terület a közterhek csökkentésén belül a járulékterhek csökkentése, de itt tekintettel kell lenni arra, hogy minden apró mozdulat 10-100 milliárdokat jelent a büdzsében.

Az adózással kapcsolatos tervek a következők:

  • Adócsalás elleni nagyobb fellépés. 2017 január elsejétől kiterjeszti a kormány az online pénztárgép rendszerét és bevezeti jövőre az online számlázás rendszerét (itt valószínűleg a számlázóprogramok NAV-hoz történő online bekötésére gondolt), április elsejétől tesztidőszakban indul el ez a rendszer, azonban később Tállai András a konferencián megjegyezte, hogy az áprilisi indulás korainak tűnik. Bankkártya terminálok számának növelése.
  • 4 millió embernek jövőre nem kell szja-bevallást készítenie.
  • Kis adónemek számának csökkentése.
  • Adózó, és ügyfélbarát NAV, a kormány alapjaiban fogja átírni az ezzel kapcsolatos szabályokat.

 

Ezáltal a söralátét koncepció a múlté lesz - jelentette ki.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok (OTP Bank, Budapest Bank, ERSTE Bank, Cetelem, Provident, stb.) ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Felmondási hullám a magyar munkahelyeken: ez már a poszt-covid szindróma?
Sokan, az eddig elégedettnek, stabilnak hitt emberek közül egyik napról a másikra mondanak fel munkahelyükön, teljesen meggondolatlanul.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
vezetoi-coaching
2020. 07. 03. 16:36
A kritikai gondolkodásról...

A kritikai gondolkodás, ha nincs is kiveszőben, ritka... az nem kritikai gondolkodás, ha senkinek...

legacykft
2020. 07. 03. 09:00
A mondat, ami mindenféle szerepedben gátol

Van egy mondat, amit ha eleget mondogatsz magadnak, meggátolhat abban, hogy sikeresen töltsd be a számodra...

perfekt
2020. 07. 01. 08:43
Az új társadalombiztosítási járulék

Annak ellenére, hogy a magánszemélytől levonandó egyéni járulékok mértékében nem történik...

jobangel
2020. 06. 30. 15:30
A fizetési igényről másképp: tárgyalj róla!

Ez sajnos rendszeres „taktika”, és nagyon rossz taktika: az álláskeresők kétségbeesésükben...

ajovomunkahelye
2020. 06. 29. 14:44
Új feladatok és nehézségek várnak a vezetőkre

A koronavírus-járvány az FMCG (Fast-Moving Consumer Goods), vagyis a gyorsan forgó fogyasztási cikkek...

hrdoktor
2020. 06. 29. 04:59
Üss vagy fuss – avagy miképp lehet segítségünkre vagy éppen terhünkre a stresszreakció?

A stressz szóról legtöbbünknek egy negatív fogalom jut eszébe: ez valami káros; valami, amit szeretnénk...

tippekafejvadasztol
2020. 06. 19. 11:23
Álláskeresés karantén után

Nem kérdés, hogy jelen helyzetben azok is állást kereshetnek, akik eddig teljesen biztosnak hitték...

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk