A pénzkereseti lehetőség jelenti a legfontosabb motivációt a munkát vállaló diákok életében.
Beleszámítaná 10 év gyakorlat után a gyest és a gyedet is a pedagógusi előmenetelbe a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK), emellett pedig az intézményvezetői életpályamodell bevezetését is javasolni fogják - mondta a Magyar Nemzetnek Horváth Péter, a szervezet elnöke.
Emlékeztetett arra, hogy a vetítési alap - amelyből a tanári béreket számítják ki - 2014 óta nem változott, a kezdő pedagógusi béreket lassan utoléri a megemelt minimálbér, illetve a garantált bérminimum.
Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár a napilap érdeklődésére elmondta: akár már napokon belül megjelenhet a tankerületi tanácsok (vagyis a Klebelsberg Központ tankerületi központjainak és a helyi szervezeteknek az egyeztető fóruma, amelyek létrehozását először januárra ígérték) megalakulását, illetve a köznevelési kerekasztal jogszabályi hátterét szabályozó rendelet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó
- Uniós megegyezés született a befagyasztott orosz pénzek ügyében
- Újabb fejlemény a bőnyi iskolában megkéselt diáklány ügyében
- Az UVSE nyerte a női vízilabda országos bajnokságot
- Van, aki ezt is elhiszi - mesterségesen természetes képek