2 °C Budapest

Rengeteg magyar dolgozót gyötör ez a rossz szokás: a karrierjük múlhat rajta

2021. március 16. 16:50

A halogatás mögött olykor valami tudattalan motiváció húzódik meg, de olyan racionális okok is szerepet játszhatnak, mint például az, hogy túl nagy falatnak vagy teljesíthetetlennek látjuk az előttünk álló feladatot. Ugyanakkor nem biztos, hogy a halogatóknak ezt a tulajdonságot feltétlenül maguk mögött kell hagyniuk, hiszen számtalan áldásos hatása lehet, amire eddig nem is gondoltunk.

A halogatás, amkor egy feladatnak a lehető legkésőbbi időpontban állunk neki, a legtöbbünk közös problémája. Kellemetlen és kifejezetten idegesítő, ám bármit is gondolsz róla, nem biztos, hogy olyan rossz dolog!

Előfordul, hogy megfelelő körülmények között a halogatás nem csak jó érzés,de újfajta, jobb eredményeket is hozhat.

A tetteket, ha tudatalatt is, de mindig tervezés előzi meg, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a tevezés és a halogatás között szakadéknyi a különbség, holott ez nem feltétlnül van így. Az éppen zajló járvány sok régi beidegzősésünket dobta ki a kukába, sok igaznak hit tételüket cáfolta meg egyik pillanatról a másikra. Ideje a halogatásra is másképp tekintenünk: már nem időhúzás többé, hanem adott esetben termékeny földsáv, mely a feladat és megvalósítása között terpeszkedik. Hogy eldönthesd, rád is ilyen hatással van-e, ülj le, tegyél fel magadnak néhány kérdést, és lehetőségekhez mérten válaszolj rájuk őszintén:

  • A halogatás ellenére elvégzem az összes munkámat határidőre?
  • Negatív hatással van a halogatás bárkir is rajtam kívül?
  • A munkám minősége megsínyli, hogy mindig mindent az utolsó percben csinálok meg?
  • Javulna a munkám minősége, ha korábban végeznék vele, és kevesebb időt hagynák a tervezgetsre?

Ha a halogatásod más munkájára negítív hatással van, vagy bármilyen módon visszatart, akkor itt az ideje, hogy törekedj a legyőzésére. Ám amennyiben végeredményben jól érzed magad ebben az állapotban, akkor érdemes tovább olvasnod, így megtudhatod, miért is lehet hasznos?

A halogatás inspirálhatja a kreativitást

Adam Grant whartoni professzor egy olyan kísérletet végzett nemrég, mely a teljesítmény és a halogatás kapcsolatának feltárására irányult. Ebben a résztvevőket véletlenszerűen két csoportra osztották, és arra kérték őket, hogy gondoljanak ki egy új üzletet. Az egyik csoportban az ötlet azonnali felvetése volt az utasítás. A másik csoport néhány perc gondolkodási időt kapott, mielőtt előterjesztette volna ötleteit.

Az eredmény? A válaszadás előtt gondolkodók ötleteit összességében 28 százalékkal kreatívabbnak értékelték, mint a másik csoport ötleteit.

"Kiderült - mondta Grant a kísérletről -, hogy a halogatás a divergens gondolkodásra ösztönözte a tágabb gondolkodásmódot. Egyesek számára az, hogy valamit az utolsó pillanatra hagynak, kaotikusnak és idegesítőnek tűnik, mintha elvesztették volna az irányítást. Mások számára azonban a halogatás adrenalin-rohamot okoz: az az izgalmi állapot, amelyet extrém száguldás, vagy verseny közben is érezünk, azaz valójában nagyon jó érzés! Ez az adrenalin-roham lehet az, ami felpezsdíti kreativitását, és közel visz a céljainkhoz.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A halogatás lelki háttere

Ám aki hajlamos mindent az utolsó pillanatra hagyni, annak érdemes önvizsgálatot tartan, úgy könnyebben megérti saját viselkedését. A halogatás mögött olykor valami tudattalan motiváció húzódik meg, de olyan racionális okok is szerepet játszhatnak, mint például az, hogy túl nagy falatnak vagy teljesíthetetlennek látjuk az előttünk álló feladatot. Ha azzal szembesülünk, hogy megígértük magunknak, hogy időben elkezdünk készülni, de megint a határidő előtti utolsó percre hagytuk, vagy igazából új munkát keresünk, de inkább kivárunk még, hátha megváltozik valami, akkor erős a gyanú, hogy halogatjuk a dolgainkat. A halogatás legnagyobb csapdája az, hogy sokszor több energiát emészt fel, mint amennyit a feladat elvégzése megkövetelne.

Fontosnak tartom, hogy részletesebben is foglalkozzunk ezekkel a kérdésekkel, mivel mindegyiken képesek vagyunk változtatni. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezek olyan gondolkodásmódban gyökerező csapdák, amelyekbe előszeretettel sétálunk bele, akár hosszú éveken keresztül is. Ha azonban egyszer felismerjük őket, kinyílik az ajtó, hogy megváltoztassuk a saját magunkról alkotott képet, ezáltal a szokásainkat, akár életünk irányát is

- magyarázta Dr. Szántó Szilvia, a Túlélésből kitűnő című könyv szerzője korábban a Pénzcentrumnak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 28. vasárnap
Kamilla
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 28. 07:45