2020. augusztus 5. szerda Krisztina
HR Centrum

Örülhetnek a magyar melósok: itt vannak a 2018-as cafetéria szabályai


Az adómentes juttatások idén is meglévő elemei közé jövőre bekerül a diákhitel-törlesztés támogatása is. Jelentősen kedvezőbbé válnak a lakhatási támogatás feltételei, és az egészségügyi hozzájárulás 2,5 százalékos csökkentése miatt jövőre egy sor népszerű cafeteria-elem esetében nagyobb összegű támogatást kaphatnak majd a munkavállalók. A végleges feltételek ismeretében a munkáltatóknak még decemberben célszerű összeállítaniuk jövő évi cafeteria-rendszerüket, amelynek ismeretében az alkalmazottak január közepéig nyilatkozhatnak, milyen juttatásokban kívánnak részesülni 2018 folyamán.

Az új elemként megjelenő diákhitel-törlesztési támogatás a törlesztőrészlet erejéig, de legfeljebb havi 27 600 forintig adható adómentesen, és a munkavállalónak igazolnia kell mind a hitel fennállását, mind a havi törlesztések végrehajtását - írja közleményéven a BDO Magyarország könyvvizsgáló cég.

A mobilitási célú lakhatási támogatást, ismertebb nevén az albérlet-támogatást idén alig vették igénybe, így szükségessé vált a feltételek enyhítése 

- mondta Makár Andrea, a BDO Magyarország vezető cafeteria tanácsadója. 

A jövőben a támogatás immár határozott idejű munkaszerződés mellett is igénybe vehető lesz, emellett a kedvezményességet biztosító összeghatárok is emelkednek: például a foglalkoztatás első két évében az eddigi 40 helyett a minimálbér 60 százalékáig - vagyis 51 helyett közel 83 ezer forintig) lesz adómentes ez a juttatás

- tette hozzá.

Eddig az is feltétel volt, hogy a munkavállalónak semmilyen lakástulajdona, illetve haszonélvezeti joga ne legyen a munkahely 60 kilométeres körzetében, illetve olyan helyen, ami onnan tömegközlekedési eszközzel 3 óra alatt megközelíthető. Jövőre már csak a többségi tulajdon lesz a kizáró ok.

Egyes meghatározott juttatások esetében (ide tartozik az Erzsébet-utalvány, a munkahelyi étkeztetés, a helyi bérlet, az iskolakezdési támogatás, az ajándékutalvány, valamint az egészség-és nyugdíjpénztári hozzájárulás) a munkáltatói terhek 43,66-ról 40,71 százalékra csökkennek, így egy adott munkáltatói keretösszegből jövőre nagyobb mértékben részesülhetnek a dolgozók, tehát többet kapnak kézhez.

A cafeteriában történő készpénz-kifizetés, illetve a Széchenyi Kártya különböző alszámláin (vendéglátás, szállás, szabadidő) adható juttatások közterhei jövőre is változatlanul 34,22 százalékos mértékűek, amennyiben együttes értékük nem haladja meg a 450 ezer forintot. E feletti kifizetés esetén 40,71 százalékos adó- és közteherrel kell számolni.

KIHÚZNA A BAJBÓL 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2020. 08. 03. 08:29
A saját tőke emelése

A saját tőke emelésére jellemzően két ok miatt kerül sor. Vagy kötelező a tőkeemelés,...

hrdoktor
2020. 08. 03. 05:01
Queen-hatás az irodában: ha sok erős egyéniség van összezárva

Egy átlagos munkahelyen is előfordul, hogy a Queen együtteshez hasonlóan több tehetséges, kreatív...

happyhunter
2020. 08. 02. 19:54
Kutyás kalandok az irodában

Kutyabarát munkahely vagyunk, a Jobsgarden már régóta nyitott arra, hogy az itt dolgozók magukkal...

legacykft
2020. 07. 31. 09:00
A delegálás 5 szintje

Egy tanulságos történet arról, hogy hogyan adhatunk bizalmat vagy áshatjuk alá a motivációt egy...

jobangel
2020. 07. 27. 12:56
Jobangel máshol...

Kedves Olvasóim! Egyelőre(?) itt, mostantól nem frissül tovább a Jobangel blog. Írásaim a jövőben...

vezetoi-coaching
2020. 07. 21. 13:19
“10-et letagadhatnál!”, “50 az új 30”, “70 az új 50”...

Nézzünk egy kicsit ezek mögé... “a letagadhatnál X évet”, ezt én magam is hallottam néha...

laskainelli
2020. 07. 19. 19:38
Bízhatok még benne, ha már egyszer megcsalt?

A tartós párkapcsolatokban gyakran előfordul, hogy a két fél sérüléseket szerez egymástól....

NÉPSZERŰ
FRISS