Mi a teendő, ha valóban olyan rosszul sikerült az érettségi, hogy emiatt nem kerül be valaki a leginkább áhított szakra? Csak nyugalom, semmi sincs veszve!
Közel 3,5 milliárd forint összegű költségvetési csalás és sikkasztás gyanúja merült fel három oktatási alapítvány és az általuk fenntartott iskolák ellen - írja a Magyar Nemzet.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jelenleg hat különböző büntetőügyet összevonva költségvetési csalás és sikkasztás gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen folytat nyomozást.
A Drégelyvár Oktatási Központ Alapítvány, a Harmadik Évezred Oktatásáért Alapítvány, valamint a Tanult és Képzett Emberekért Közhasznú Alapítvány ellen felmerült gyanú szerint olyan tanulók után is felvettek költségvetési támogatásokat, akik nem jártak az alapítványok által működtetett iskolákba, vagy papíron több oktatási intézményben is nyilvántartották őket. Az intézmények valótlan adatokat jelentettek be a tanulók, valamint az oktatók létszámáról, nem teljesítették a felvételkor ígért oktatási színvonalat, illetve jogosulatlanul vettek igénybe állami támogatásokat.
A NAV szerint a többmázsányi irat és a kihallgatandó tanúk nagy száma miatt valószínűleg évekig eltarthat a nyomozás, az összevont ügyeknek pedig akár több ezer károsultja lehet. Pontos kárértéket csak az elemzés után tudnak mondani, illetve a gyanúsítottakat is csak ekkor tudják megnevezni.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt
- Áramütés küldte a mélybe a kőművest - egy év felfüggesztett
- Férfi vízilabda ob I - Egyenlített az elődöntőben a BVSC
- Elhagyta Budapestet a kínai elnök