2020. július 13. hétfő Jenő
HR Centrum

Külföldre csábítják a magyar szakmunkásokat


Magyar szakmunkásokat csábít külföldre több német fejvadász cég - írja a Magyar Nemzet. Leginkább somogyi szakiskolásokat keresnek lipcsei és drezdai gépipari, illetve elektrotechnikai cégekhez. Főleg hegesztő, géplakatos és szerszámkészítő szakmákba toboroznak.


Jól fizető osztrák és német állásajánlatokkal kerestek fel az idei tanévben több nyugat-magyarországi szakiskolát és szakközépiskolát német fejvadászok - számolt be nemrég a Somogy Tv. Az egyik érintett iskola, az Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola vezetője elmondta: "elsősorban gépipari és elektrotechnikai cégeknek akartak munkaerőt toborozni az őket felkereső külföldiek. Bennünket egy német munkaközvetítő cég keresett meg az ország keleti feléből azzal, hogy végzős vagy nemrég végzett szakembereket vigyenek dolgozni Lipcsébe és Drezdába, mivel az ottani munkaerő a nyugati országrészbe távozott."

Elsősorban a nálunk is hiányszakmának számító hegesztő-, géplakatos-, gépiforgácsoló-, CNC-forgácsoló-, szerszámkészítő-, villanyszerelő-tanulókat, valamint a Magyarországon már nem hiányszakmának számító informatikusokat keresték - mondta Horváth Zoltán András, az ezerháromszáz tanulót oktató iskola vezetője.

Az igazgató örült a megkeresésnek, végül mégsem volt hajlandó megengedni, hogy a diákok intézményes keretek között kerüljenek kapcsolatba a fejvadászokkal. A fiatal szakemberek a magyar ipar számára is fontosak, hiszen nélkülük esély sincs az ipari termelés növekedésére - véli Horváth, és kitér arra is, hogy amennyiben külföldre távoznak a diákok, úgy senki nem téríti meg képzési költségeiket, hiszen nem Magyarországnak termelnek hasznot.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok (OTP Bank, Budapest Bank, ERSTE Bank, Cetelem, Provident, stb.) ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
legacykft
2020. 07. 10. 09:00
6 dolog, ami jól jön a nehéz beszélgetésekhez a csapatban

Vannak azok a beszélgetések egy csapatban, amiktől hidegrázást kapunk. Mert nehéz benne lenni...

perfekt
2020. 07. 10. 08:42
MILYEN OKJ SZÁMÍT A FELVÉTELIN? – VÁLASSZON A KÉPZÉSI KÍNÁLATUNKBÓL!

A ponthatárok kihirdetése után nem minden jelentkező feltétlenül boldog. Ha idén nem jött össze...

ajovomunkahelye
2020. 07. 07. 09:42
Alkalmazkodás a változásokhoz

A koronavírus-járvány iparágtól függetlenül egy dologra biztosan megtanított minden vállalatot:...

vezetoi-coaching
2020. 07. 06. 16:54
Olvasónapló - Nagy Lajos: Budapest Nagykávéház...

Csak ízelítőül, hogy mire számítsunk... 1935. július 3-án késő este a Budapest Nagykávéházban...

hrdoktor
2020. 07. 06. 08:50
Betegségek, amiket a légkondi terjeszthet

A nem megfelelően működtetett klíma többet árt, mint használ: betegségek okozója lehet. De milyen...

jobangel
2020. 06. 30. 15:30
A fizetési igényről másképp: tárgyalj róla!

Ez sajnos rendszeres „taktika”, és nagyon rossz taktika: az álláskeresők kétségbeesésükben...

tippekafejvadasztol
2020. 06. 19. 11:23
Álláskeresés karantén után

Nem kérdés, hogy jelen helyzetben azok is állást kereshetnek, akik eddig teljesen biztosnak hitték...

NÉPSZERŰ
FRISS