2020. július 13. hétfő Jenő
HR Centrum

Kiderült, pontosan mi alapján választanak munkahelyet a magyarok


Első blikkre megmondható, hogy a fizetés a legfontosabb egy munkavállaló számára, az elvárások azonban ma már ennél összetettebbek. A tudatos munkavállalók figyelembe veszik a cég pénzügyi stabilitását, technológiai hátterét, a kínált termék vagy szolgáltatás minőségét. Sőt, az sem mindegy, hogy a munkáltató mennyire környezettudatos, lehetőséget nyújt-e az otthoni munkavégzésre és kerékpár-, illetve családbarát munkahely-e.

A munkahelyválasztást befolyásoló három legfontosabb tényező nem változott az elmúlt években, hiszen a kutatások szerint a fizetés továbbra is a leghangsúlyosabb, amit a kellemes munkahelyi légkör és a hosszú távon biztos állás követ. Emellett évről évre nő az időmegtakarítási, illetve az etikai szempontok szerepe, mint például a munka-magánélet egyensúlyának biztosítása, a munkahely elhelyezkedése, a cég által képviselt környezetvédelmi és a társadalmi felelősségvállalás, valamint a szolgáltatások, termékek minősége. Az is ismert, hogy azok a munkavállalók, akiknek beleszólásuk van abba, hogy mikor, hol és hogyan dolgoznak, nemcsak elégedettebbek, de jobb eredményeket érnek el az innováció és a munkateljesítmény szempontjából is.

A K&H-nál dolgozó közel 4000 munkatársunk és a hozzánk évente pályázó sokezer jelölt visszajelzései alapján egyértelműen látható, hogy sem a leendő, sem a meglévő munkatársak nem csupán egy fizetési csekkel azonosítják munkahelyüket, és a munkahellyel kapcsolatos elvárásokban egyre inkább jellemző a tudatosság. A munkavállalók ma már számtalan olyan szempontot figyelembe vesznek, mint a cég hosszú távú, stabil, környezettudatos működése, a kellemes vállalati kultúra vagy a fejlett technológiai háttér. Jó példa erre az otthoni munkavégzés, a home office lehetősége vagy a kerékpárbarát munkahely, amikre már az állásinterjúnál is rákérdeznek. Emellett nő a kisgyermekes munkavállalókat segítő családbarát munkahelyek iránti kereslet is

- hívta fel a figyelmet Végh József, a K&H HR igazgatója. Habár a munkaerőpiaci trendeket gyakran a fiatal generációk megjelenésével és az ő változó igényeikkel magyarázzák, valójában inkább az olyan általános jelenségek hajtják, mint az azonnal elérhető információk és visszajelzések, a digitális eszközök kényelmes használata vagy az önmegvalósítás előtérbe kerülése. 

Ezeket az elvárásokat kell a munkakörnyezetbe is beépíteni, azaz rugalmas, mobil munkavégzést, valamint egyéni fejlődési lehetőséget kell biztosítani a munka-magánélet egyensúlyának megteremtése mellett. "A legnagyobb igény egyértelműen a home office iránt van, amit a munkavállalóink közül jelentős számban vesznek már igénybe. Legnagyobb pozitívuma egyértelműen az utazási idő megspórolása, ami egy budapesti dolgozó esetében napi 2 óra is lehet. Ezzel együtt az otthoni munkavégzés az irodai környezetet is befolyásolja, hiszen ugyanabban a munkatérben egyszerre kevesebb munkatárs dolgozik, így kényelmesebb lehet a bent dolgozó kollégák számára is" - tájékoztatott Végh József. 

"Azt is látni kell, hogy számtalan olyan élethelyzet tipikussá vált, mint például az egyedülállók, a gyermeküket egyedül nevelő szülők vagy az aktív nyugdíjkorúak, amelyek más-más munkavállalói igényeket teremtenek. Az a munkavállaló, aki kreatív munkahelyről, a világot jobbá tevő munkáról álmodik, a gyermeke születésekor könnyen átértékelheti a fontossági szempontokat, és a stabil állás vagy a rugalmas munkavégzés kerülhet előtérbe. Meggyőződésem, hogy a generációs különbségeknél ezért sokkal nagyobb hatása van az életszakaszoknak, amihez a munkáltatónak is igazodnia kell. Az eredmények magukért beszélnek, hiszen a K&H-nál többek között a gyermekbarát irodának és a kismamák visszatérését támogató programnak köszönhetően 85% a visszatérő kismamák aránya" - mondta el a HR vezető.

KIHÚZNA A BAJBÓL 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
jobangel
2020. 07. 13. 11:10
Hogyan nézz utána a cégnek, ahová állásinterjúra mész?

Tegyük fel, hogy sikeres volt a CV-írás, megbeszéltük az állásinterjúra híváskor, hogy milyen...

perfekt
2020. 07. 13. 07:08
Könnyítés a turizmusfejlesztési hozzájárulásban

A koronavírussal kapcsolatban hozott szigorító, korlátozó intézkedések enyhítésére tett adópolitikai...

hrdoktor
2020. 07. 13. 06:33
Rossz és jó stressz a munkahelyen

Sokat beszélünk a munkahelyi stresszről, legtöbben minden gondunk-bajunk legfőbb okának tartjuk....

legacykft
2020. 07. 10. 09:00
6 dolog, ami jól jön a nehéz beszélgetésekhez a csapatban

Vannak azok a beszélgetések egy csapatban, amiktől hidegrázást kapunk. Mert nehéz benne lenni...

ajovomunkahelye
2020. 07. 07. 09:42
Alkalmazkodás a változásokhoz

A koronavírus-járvány iparágtól függetlenül egy dologra biztosan megtanított minden vállalatot:...

vezetoi-coaching
2020. 07. 06. 16:54
Olvasónapló - Nagy Lajos: Budapest Nagykávéház...

Csak ízelítőül, hogy mire számítsunk... 1935. július 3-án késő este a Budapest Nagykávéházban...

tippekafejvadasztol
2020. 06. 19. 11:23
Álláskeresés karantén után

Nem kérdés, hogy jelen helyzetben azok is állást kereshetnek, akik eddig teljesen biztosnak hitték...

NÉPSZERŰ
FRISS