2020. február 20. csütörtök Aladár, Álmos
HR Centrum

Itt a bejelentés: ekkora béremelést kapnak a közalkalmazottak

  • MTI
  • 2020. január 18. szombat 15:02

Mintegy 32 milliárd forintból emeli a kormány a területi közigazgatásban dolgozók bérét, legalább 10, de átlagosan 18 százalékkal, és a cafeteria-rendszert is újra bevezetik áprilistól a területi közigazgatásban - közölte a Miniszterelnökség szombaton.

A közlemény szerint a megemelt fizetést áprilistól, 2020. január 1-jéig visszamenőleg kapják majd meg a fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint a járási hivatalok ügyintézői és tisztviselői. Hozzátették, az illetményemelés során a kormány figyelembe veszi a regionális munkaerőpiaci hatásokat, így a 19 megyei és a fővárosi kormányhivatalban dolgozó kormánytisztviselők illetményét a szellemi foglalkozásúak adott megyére jellemző átlagkeresetéhez igazítják.

A KSH területi adatai alapján differenciált béremelést az indokolja, hogy egyes megyékben és a fővárosban kiélezettebb a munkaerőpiaci helyzet, így ezekben a régiókban nagyobb arányú emeléssel biztosítható a versenyképes kormányhivatali fizetés. Az állami támogatások folyósítását, valamint a magyar emberek mindennapjait érintő hatósági feladatok zömét ellátó járási- és kormányhivatalokban dolgozók munkájának további megbecsülését szem előtt tartva a Miniszterelnökség 2020 áprilisától ismét bevezeti a területi közigazgatásban a cafeteria-rendszert.

A kormányhivatali bérek így minden megyében legalább tíz százalékkal, átlagosan 18 százalékkal emelkednek, ahol pedig kiélezett a munkaerőpiaci verseny, ott az illetménynövekedés akár a 35 százalékot is meghaladhatja - írták. Kitértek arra is, az ország gazdasági teljesítményének köszönhetően a nettó keresetek 2010 és 2019 között - a családi adókedvezményt is figyelembe véve - 87 százalékkal emelkedtek, és a minimálbér is több mint duplájára nőtt 2010 óta.

Jól jönne 4 millió forint?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: 4 millió forintos hitelösszeget, és 72 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül bepipáltuk "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem", illetve a "Jövedelmem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót, havi 69 895 forintos törlesztővel a CIB Bank (THM 8,17 %) nyújtja; de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (72 095 Ft/hó; THM 9,96%) ajánlata sem. Némileg lemaradva követi őket az OTP (80 275 Ft/hó; THM 13,79 %) ajánlata, de érdemes megnézni az K&H és az Erste ajánlatát is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
legacykft
2020. 02. 19. 09:00
Miért mentem coachképzésre?

A magától értetődő válasz az lenne, hogy azért, mert coach akartam lenni. “Ma már úgyis mindenki...

coachco
2020. 02. 18. 12:38
A hálózatkutatástól a bölcsességig

Vannak az életünknek csúcspontjai. Kinek melyek ezek, sokat elmond rólunk, a személyiségünkről. Ha...

perfekt
2020. 02. 17. 12:20
A turizmusfejlesztési hozzájárulás kiterjesztése a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatásokra

2020, január 1-jétől kibővült a kereskedelmi-szálláshely szolgáltatásokkal a turizmusfejlesztési...

hrbonbon
2020. 02. 17. 09:46
A környezet, mint motiváló erő - dolgozz és "érezd magad otthon" a gyártósor mellett is

  Szakmai kihívást és a megbízásaink közt legjellemzőbb vezető-kiválasztási és –fejlesztési...

jobangel
2020. 02. 17. 07:00
Anyukák állásinterjún: Mi lesz, ha beteg lesz a gyerek?

Ismerjük a kérdést, és persze tudjuk: azt akarják a munkáltatók hallani, hogy meg tudod oldani...

hrdoktor
2020. 02. 17. 04:44
Ön is stresszel esténként? Ne tegye!

Sokan szenvednek attól, hogy este, lefekvés után is „jár az agyuk”, a napi történéseken...

vezetoi-coaching
2020. 02. 16. 16:33
Motivációról... (Mérei Ferenctől Kurt Lewin nyomán)

Közvetlen szükségletek: lényegében a Maslow piramisban megfogalmazott szükségletek, amelyek van...

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk