Közelkép felismerhetetlen női thai masszázs terapeuta nyújtja a női ügyfél csípőjét. Wellness és egészségügyi koncepció.

A gyógytornász lenne az egészségügyi szakok álomszakmája? Ennyit lehet keresni, megéri belevágni

2025. január 10. 16:03

Tavaly először fordult elő, hogy 400 pont alatti felvételi eredményekkel is be lehetett kerülni a gyógytornász egyetemi képzésekre, ami nagy valószínűséggel a felvételi eljárásban bekövetkezett változásoknak köszönhető. Bár a betegellátással foglalkozó szakmák közül gyógytornászként lehet a legjobban keresni – 2024-ben havi bruttó 480 000 forintos átlaggal –, ez az összeg az országos bruttó havi átlagkeresethez, sőt még a mediánhoz képest is mindig alacsonynak számít.

Magyarországon a gyógytornász szakma gyakorlásához felsőfokú, főiskolai vagy egyetemi szintű diploma szükséges, ami az egészségügyi alapszakok (Ápolás és betegellátás BSc) egyik szakirányaként érhető el. Azaz OKJ-hez hasonló középfokú képzések nem biztosítanak gyógytornász képesítést.

Tehát a gyógytornász képzés Magyarországon több egyetemen érhető el. Az alábbiakban összefoglaljuk, mely intézményekben szerezhető gyógytornász diploma, és bemutatjuk a felvételi ponthatárokat 2012 és 2024 között, valamint a 2024-es felvételi követelményeket.

Gyógytornász képzést nyújtó egyetemek Magyarországon:

  • Semmelweis Egyetem (SE)
  • Pécsi Tudományegyetem (PTE)
  • Szegedi Tudományegyetem (SZTE)
  • Debreceni Egyetem (DE)

A következő táblán és diagramon összeszedtük, hogy az elmúlt években melyik egyetemre hány ponttal lehetett felvételt nyerni. A táblában szereplő adatokat a Felvi.hu oldalán elérhető adatokból szerkesztettük. 

Jól látható, hogy 2024-re hirtelen csökkentek a ponthatárok, de fontos kiemelni, hogy a tavalyi év volt az első, amikor az új felvételi eljárás szerint számolták a pontokat. Átlagosan jóval kevesebb pont kellett az egyetemekre, illetve a különböző intézmények maguk dönthettek arról, hogy milyen felvételi eljárás során veszik fel a hallgatókat. Volt, ahol saját felvételi vizsgát is rendeztek. Általában a felvételi követelmények (de fontos, hogy intézményenként eltérő lehet!):

A gyógytornász szakra jelentkezőknek az alábbi érettségi követelményeknek kell megfelelniük. Két érettségi vizsgatárgy eredménye szükséges az érettségi pontok számításához.

Elfogadott érettségi vizsgatárgyak:

  • biológia
  • fizika
  • informatika
  • digitális kultúra
  • kémia
  • magyar nyelv és irodalom
  • matematika
  • idegen nyelv (angol, francia, latin, német, olasz, orosz, spanyol)
  • természettudomány

Választható szakmai előkészítő vizsgatárgyak:

  • egészségügyi alapismeretek
  • közgazdasági alapismeretek (üzleti gazdaságtan, elméleti gazdaságtan)
  • szociális alapismeretek

Választható ágazati szakmai érettségi vizsgatárgyak:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • egészségügy ismeretek
  • közgazdaság ismeretek
  • egészségügyi technika ismeretek
  • szociális ismeretek

Az emelt szintű érettségi követelményei intézményenként eltérhetnek, ezért javasolt közvetlenül az adott egyetem felvételi tájékoztatójában tájékozódni. Ahogy már fentebb írtuk magát a gyógytornász végzettséget kizárólag egyetemi végzettséggel lehet megszerezni, viszont más, alacsonyabb szintű egészségügyi segítő szakmák végezhetők el felnőttképzések során, amelyek kiegészítő jellegűek lehetnek.

Egyébként a gyógytornász végzettség diplomához kötöttségéről jogszabályi rendelet is szól. A gyógytornász munkáját Magyarországon az egészségügyi dolgozók működéséről szóló törvény szabályozza. Ez előírja, hogy gyógytornász csak az Ápolás és betegellátás alapszak Gyógytornász szakirányán szerzett diploma birtokában végezhet szakmai munkát.

Csak hogy kiemeljünk pár a gyógytornászhoz hasonló, de diplomát nem igénylő szakmát, például a gyógy- és sportmasszőr képzés egy középfokú szakképesítés (OKJ vagy annak utódja, a Szakmajegyzék szerint), amely nem ad gyógytornász jogosultságot, de manuális terápiákban használható. A fizioterápiás asszisztens képzés egy egészségügyi asszisztensi szintű végzettség, ami a gyógytornász mellett vagy más rehabilitációs szakemberek irányítása alatt történő munkavégzésre jogosít fel. De a rehabilitációs és fizioterápiás segéd szakmák az egészségügyi szakképzések részei lehetnek, de önálló gyógytornászi munkára nem jogosítanak fel.

Mennyit keres egy gyógytornász? Megéri ezt választani?

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) rendszeresen közöl adatokat a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresetéről foglalkozások szerint. Ezt természetesen a gyógytornász esetében is megteszi, kigyűjtöttük, hogy 2020 és 2024 között mennyi volt a teljesen foglalkoztatásban dolgozó gyógytornászok havi bruttó bére. 

Érdekességből arra is vetettünk egy pillantást, hogy más egészségügyi szférában elengedhetetlen, de ugyanúgy az Égészégtudományi karon végezhető képzésekben hogyan alakultak a fizetések. Megnéztük a szülésznők és ápolók fizetését is.

Az látható tehát, hogy a gyógytornászok jóval többet keresnek az ápolóknál és szülészeknél, de ők sem keresnek kimondottan jól. Ami fontos, hogy természetesen a gyógytornászok is többfajta foglalkoztatási típusban dolgozhatnak, lehet valaki egyéni vállalkozó, de akár egy adott intézménynél alkalmazottként is elhelyezkedhetnek. Az előbbire vonatkozóan kimondottan nehéz megállapítani egy átlagos bért, mivel a szakemberek maguk döntik el, hogy egyes kezelésekért mennyit kérnek el. Ez sok minden függvénye lehet (hol dolgozik, mennyi ideje csinálja, mennyire alakult már ki egy fix ügyfélkör stb.). 

A KSH adatai alapján 2024. októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt, tehát a gyógytornászok arányaiban hiába keresnek jelentősen többet az ápolóknál és szülészeknél, az országos bruttó és nettó bérekhez viszonyítva ők is elmaradnak, hiába a sok éves, komoly egyetemi képzés. Az országos bruttó mediánkereset 529 000 forint volt, 15,9%-kal meghaladta az egy évvel korábbit, tehát attól is közel 40 ezer forinttal elmarad a gyógytornászok fizetése. 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.03.06 12:36
Ez az ábra a tegnapi nap ún. Body Battery töltődését és kisütődését mutatja. Nekem ez a legérdekeseb...
hrdoktor  |  2025.03.04 09:33
Gyógytornászok közreműködésével készült videósorozatunk első részében megmutatjuk, hogyan mozgassa á...
perfekt  |  2025.02.28 15:47
Kriszta a Perfekt pénzügyi csapatának meghatározó tagja, akinek precizitása és szakmai elhivatottság...
laskainelli  |  2025.02.28 12:39
Mindannyiunknak vannak napjai, amikor elbizonytalanodunk a jövőnkkel kapcsolatban. Vajon jó irányba...
coachco  |  2025.01.03 09:52
Év végén nem jutott időm összegezni a tavalyi olvasmányaimat. [...] Bővebben!
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 7. péntek
Tamás
10. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33