Rekordév felé tart a magyar turizmus, Budapest és a vidéki térségek egyaránt növekedést mutatnak.
Milliós fizetés üti a markát havonta annak, aki ezt a melót bevállalja: étkezést, szállást, mindent fizetnek
Mind a folyami és tengerjáró hajókon való pozíciók jó fizetéssel kecsegtetnek: egy folyami hajón dolgozó szakács havi nettó bére 1 490 eurótól (kb. 580 ezer forinttól) indul, míg egy luxushajón szolgáló felszolgáló akár 3 000 dollárt (kb. 1 millió forintot) is megkereshet havonta. Azonban ezek a munkák komoly kihívásokkal járnak, mind fizikailag, mind mentálisan, és jelentős hatással lehetnek a családi és társas kapcsolatokra is. Az elszigeteltség, a hosszú munkaórák és a családtól való távolság nagy pszichológiai megterhelést jelenthet a dolgozók számára.
A hajón való munka népszerű lehetőség azok számára, akik szeretnének utazni, új emberekkel találkozni, és egy kis időre kiszakadni a mindennapi életből. A hajós munka többféle pozícióban és területen is elérhető, kezdve a vendéglátástól a szórakoztatáson át a technikai és karbantartói feladatokig. Azonban fontos azt is tisztán látni, hogy számos lemondással és áldozattal jár együtt egy ilyen munka betöltése.
Az ilyen típusú munkáknak számos pszichológiai hatása lehet, ezek nagyban függnek attól is, hogy kinek milyen a személyisége és milyen aktuális családi állapota van. Egy családos embernek egészen más kihívásokat jelent a hónapokig tartó hajón való foglalkoztatás. Az ilyen típusú hónapokig tartó aktív munkák meglehetősen jó fizetéseket tudnak kínálni, de nem biztos, hogy mindenki szívesen vállalni ilyen típusú pozíciókat.
Munka az édes és sós vizeken
Folyami hajó, tudnivalók a munkavállalásról
A folyami hajók Európában, jellemzően a Duna, Rajna, Majna, Elba, Rhone, Szajna folyókon közlekednek. A közhiedelemmel ellentétben a folyami hajókon nem csak német, hanem angol nyelvet beszélő utasközönség is van, tehát angol nyelvtudással is lehet munkát vállalni. A folyami hajók vendégkapacitása 80-220 főig terjed, a személyzet száma átlagosan 35-50 fő. A szerződések szezonálisak, amely március-áprilistól novemberig tart. Bizonyos hajókon a szerződés hosszabbítható, vagy külön köthető a téli szezonra is, ami január elejéig tart. Hetente 7 illetve 6 napot kell dolgozni. Napi 10-12 óra munkára kell számítani. Egyes partnereinknél rendszeres szabadság (9 hetente 3 hét vagy 6 hetente 2 hét)
Betölthető munkakörök:
Általános elvárás, hogy minden jelentkezőnek kell angol és/vagy német nyelvtudással, valamint az általa megpályázott munkakörben szerzett előzetes szakmai tapasztalattal rendelkeznie. A bérek különböző partnereinknél eltérőek lehetnek. A folyami hajókon a nettó alapbért jelentős közös osztott borravaló és egyéb juttatások egészítik ki.
- Szakács
-szakmai végzettség+gyakorlat+jó nyelvtudás
-nettó havi bérek: 1 490 €-tól+borravaló+egyéb juttatások (kb. 580 ezer forinttól nettó)
- Felszolgáló (Chef de Rang)
-szakmai gyakorlat+ kiváló nyelvtudás
-nettó havi bérek: 1 490 €-tól+borravaló+egyéb juttatások (kb. 580 ezer forinttól nettó)
- Barkeeper
-több éves barkeeper tapasztalat+ jó nyelvtudás
-nettó havi bér: 1 540 €-tól+borravaló+egyéb juttatások (kb. 630 ezer forinttól nettó)
- Bárfelszolgáló
-gyakorlat+ jó nyelvtudás
-nettó havi bér: 1 490 €+borravaló+egyéb juttatások (kb. 580 ezer forinttól nettó)
- Szobalány
-4-6 hónapos szállodai szobalány gyakorlat+ jó nyelvtudás
-nettó havi bér: 1 490 €+borravaló+egyéb juttatások (kb. 580 ezer forinttól nettó)
- Konyhai kisegítő, mosogató
-erős fizikum+társalgási szintű nyelvismeret
-nettó havi bér: 1 490 €+borravaló+egyéb juttatások (kb. 580 ezer forinttól nettó)
- Recepciós
-szállodai tapasztalat, szállodai szoftverek ismerete (pl. Fidelio) + kiváló nyelvtudás
-nettó havi bér: 1 490 €+borravaló+egyéb juttatások (kb. 580 ezer forinttól nettó)
- Éjszakai recepciós
-hasonló téren (szálloda, panzió) szerzett tapasztalat + jó nyelvtudás
-nettó havi bér: 1 490 €+borravaló+egyéb juttatások (kb. 580 ezer forinttól nettó)
- Cukrász
-cukrász végzettség+ tapasztalat+jó nyelvtudás
-elérhető jövedelem: 1 800 – 2 300 € (nettó 705 ezer és 784 ezer között)
- Pék
-pék végzettség+tapasztalat+ jó nyelvtudás
-elérhető jövedelem: 2 000 € (kb. 784 ezer forinttól nettó)
- Masszőr
-masszőr végzettség és gyakorlat, minimum középszintű angol vagy német nyelvismeret
-nettó havi bér: 1 490 €-tól+borravaló+egyéb juttatások (kb. 580 ezer forinttól nettó)
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Munkavállalás luxushajón, tengerjáró hajókon
A tengerjáró- illetve óceánjáró hajók a világ minden részét bejárják, és egész évben közlekednek. Tulajdonképpen úszó, ötcsillagos szállodák. Vannak olyan tengeri hajók, melyek főként angol nyelvű utasokat, és vannak olyanok, melyek főként német nyelvű utasokat szállítanak. Tehát a személyzetnek is angol és/vagy német nyelvtudással kell rendelkeznie. A hajók nagysága változó, a kisebb yachtoktól a több ezer fős monstrumokig. A személyzet szerződése általában 6 hónapra szól. A hajókon hétnapos munkarend van. Nem ritka hogy a napi munka eléri a 10 órát, természetesen túlóra díjat fizetnek, vagy kompenzálnak szabadidővel.
Ugyanakkor fontos tudni, hogy a hajós munkához elengedhetetlen, hogy a jelentkező jól beszélje az angol és/vagy a német nyelvet, hiszen nemcsak a vendégekkel, hanem a személyzettel is meg kell tudnia értetni magát. Ezen kívül szükség van a megpályázott pozícióban előzetes tapasztalatra és egyes pozícióknál szakirányú végzettségre is. Fontos a jelentkező vendégközpontúsága, és kitartása is hiszen a munka olykor embert próbáló.
Betölthető pozíciók:
- Felszolgáló
általában hajós felszolgáló tapasztalat és kiváló angol nyelvtudás
társaságtól függő, hogy fix fizetésről van-e szó vagy borravalós szisztémában dolgoznak a felszolgálók
átlagkereset: 1 500 – 3 000 USD (kb. 528 ezer és 1 millió forint között)
- Szakács
a pozíciónak megfelelő szakmai tapasztalat, és jó nyelvtudás.
pozíciótól függően, átlagosan 1 400 – 3 000 USD (kb. 500 ezer és 1 millió forint között)
- Szobalány
szállodában illetve hajón szerzett szobalány tapasztalat, jó nyelvtudás
társaságtól függő, hogy fix fizetésről van-e szó vagy borravalós szisztémában dolgoznak-e
átlagkereset: 1 400 – 3 000 USD (kb. 500 ezer és 1 millió forint között)
- Bárfelszolgáló/bármixer
báros tapasztalat, jó nyelvtudás
alapfizetés + borravaló, illetve százalék az eladásból
átlag kereset: 1 400 – 3 000 USD (kb. 500 ezer és 1 millió forint között)
Egyéb pozíciók
- Maitre d’ (hajós tapasztalat feltétel)
- Asst. maitre d’ (hajós tapasztalat feltétel)
- Masszőr(masszőr képzettséggel és tapasztalattal)
- Housekeeping supervisor (hajós tapasztalat feltétel)
Jelentkezni bármikor van lehetőség ezekre a munkákra. A hajókra egész évben, folyamatosan van lehetőség kijutni. Vannak olyan hajóstársaságok, melyek eljönnek Magyarországra és külön interjút tartanak, és vannak olyanok, akik közvetlenül hozzánk nyújtják be az igényüket, milyen munkaerőre van szükségük. Ilyen esetekben megoldható az „on-line” video interjú, mi pedig adatbázisunkból válogatjuk ki az alkalmas jelentkezőket, megszervezzük az interjút és mindenben segítünk, pl.: orvosi, vízumok, kiutazás, biztonsági képzés (STCW).
A hajós munka előnyeihez tartozik többek között, hogy ott laksz ahol dolgozol, nem kell ingáznod és a szállás és ellátás biztosított (általában két ágyas kabinokban) ezekre nem kell külön költeni. Így jó választás lehet, ha ha a cél a spórolás, ugyanis a fizetésedet, borravalót akár teljes egészében félreteheted, mivel az útiköltséget is állják a foglalkoztató cégek.
Pszichológiai hatások és magyar bérviszonyok
Ha a magyar bérviszonyokat nézzük jól látható, hogy igen kedvezőek a fentebb említett bérek. A KSH friss adatai szerint itthon a bruttó átlagkeresete 645 300, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 444 000 forint volt. A vendéglátós szektorban pedig 415,6 ezer forint volt az átlagos bruttó havi kereset, ami tehát kb. 270 ezer forintot jelent nettó/hó. A fenti megajánlott bérekhez képest ezek az értékek jóval elmaradnak, bármelyik pozíciót is nézzük.
Egy a külföldi munkavállalás miatt széteső családokat vizsgáló tanulmányban számos aspektusból vizsgálták a család életére való hatását ennek az életformának. A kutatás során a fogyasztást tekintve úgy fogalmaz a doktori értekezés, hogy
az interjúalanyok arról számoltak be, hogy vásárlásaikat kevésbé pénzhez kötötten intézik, és olyan „megkívánt” élelmiszerek megvételét is megengedhetik maguknak, amire korábban nem vagy csak ritkán volt lehetőségük. Ezáltal a főzéshez felhasznált alapanyagok köre is változott, ami sokrétűbb, minőségibb és egészségesebb táplálkozást tett/tesz lehetővé
- hangsúlyozza a tanulmány és azt is hozzáteszi, hogy "a válaszadók elmondása alapján a hátrahagyott/itthon maradó gyerekek jelentős többségének tanulmányi eredménye kifejezetten jónak mondható, amit a szülők külföldi munkavállalásához köthető tényező is magyarázhat. A külföldön megkeresett, hazaadott pénzt lehetővé teszi a hátrahagyott/itthon maradó gyerekek számára a jobb oktatási lehetőségekhez (például fizetős különórákhoz) való hozzáférést". Tehát elmondható, hogy az ilyen típusú munkák valóban meghozzák az elvárt anyagi biztonságot és jólétet, azonban felmerül a jogos kérdés, hogy milyen áron. A tanulmányban azt is részletesen kifejtik, hogy az ilyen típusú életmódnak nagy hatása van mind az otthon hagyott élttársara/házastársara, gyerekre és magára a külföldön munkát vállalóra is.
Az eredmények szerint a transznacionális életmód miatti kettészakadás meglehetősen káros hatást gyakorol a külföldön lévő szülők érzelmi-hangulati állapotára. A logisztikus regressziós modellek eredményei azt mutatják, hogy a külföldön dolgozó szülők a teljes családban élőkhöz, illetve hátrahagyott/itthon maradó partnereikhez képest is kevésbé boldogok, viszont sokkal gyakoribb körükben a csüggedt/levert és stresszes lelkiállapot megélése, valamint a magányosság
- derül ki az interjúkból. Tehát az ilyen típusú munkák összességében családos és nem családos emberek számára is rengeteg áldozattal és pszichés, valamint fizikai kihívással jár együtt. ár a hajón szoros kapcsolatok alakulhatnak ki a kollégákkal, ugyanakkor az elszigeteltség érzése is gyakori. A családtagokkal és barátokkal való személyes kapcsolat hiánya, valamint a hajó zárt környezete gyakran vezethet magányossághoz és társas izolációhoz, különösen, ha hosszabb ideig tart a szerződés.
Iskolakezdés 2024 felmérés
A Pénzcentrum oldalán rendszeresen végzünk nagymintás felméréseket, a mostani a 2024/2025-ös tanév legégetőbb kérdéseire adhat választ: miből teremtik elő a magyar szülők a pénzt az iskolakezdésre, hol milyen tanárokból van a legnagyobb hiány, mi a véleményük az oktatás színvonaláról és vajon jut-e még pénz idén különórára? Ha nevelsz általános iskolás vagy középiskolás gyermeket, kérünk, szánj 5-10 percet a kérdőívünk kitöltésére, ezzel is segíted a munkánkat és hogy valós képet kapjunk az ország helyzetérről.
Erről ennyit: a magyar dolgozók fele keresztet vethet a béremelésre 2025-ben is, ez már most látszik
Az év vége közeledtével a vállalatok már javában készülnek 2025-re, tervezésüket pedig ismét az óvatosság jellemzi.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.