Itt az alkalom, hogy a minimálbér Magyarországon jövőre átlépje a 300 ezer forintos lélektani határt, amihez több mint 12 százalékos emelés kell.
![tokaj village town rural countryside aerial hungary](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/03/1710931508-ryJ1OM2KC_lg.jpg)
A magyar munkavállalók jelentős többsége szerint a fizetés mellett a lakóhelyüktől való távolság a legfontosabb tényező, amikor új munkahelyet keresnek. Ennek is köszönhető, hogy kétharmaduk ugyanazon a településen dolgozik, mint ahol él. Azok között, akik hosszabb távot kénytelenek megtenni, nőtt az autóhasználók száma és összességében elégedettebbek az utazási körülményeikkel, mint 6 évvel ezelőtt. A Profession.hu 2023 év végén saját adatait elemezve rámutatott, hogy a magyar álláskeresők számára prioritást jelent a potenciális munkahelyek lokációja, sőt, a többség kifejezetten ragaszkodik a lokáció alapú álláskereséshez: 90%-uk ez alapján szűr rá a hirdetésekre. A lakóhelyhez közel eső munkahelyek nagy előnye, hogy az ingázás elkerülésével számottevő idő takarítható meg. A Profession.hu – megismételve tavalyi kutatását – reprezentatív mintán mérte fel a hazai munkaerőpiacon aktív munkavállalók ingázási szokásait és megoldási lehetőségeit.
A többség nem hagyja el a települést a munkája miatt- Az országos átlag tekintetében elmondható, hogy a magyar munkavállalók többségének nem kell ingáznia, kétharmaduk ugyanis a lakóhelyével azonos településen talált magának állást. Azonban a fizikai munkát végzők körében magasabb az ingázók aránya (47%), e tekintetben a leginkább érintett két szektor a gyártás, termelés és a vendéglátás, hotel, idegenforgalom: a gyártás szektorban dolgozók 59%-a, a vendéglátásban pedig minden második ember utazik sokat lakó- és munkahelye között.
A kisebb településeken (községekben, falvakban) lakók életében teljesen elterjedt a rendszeres utazás a távolabb lévő munkahelyek miatt (77%), azonban az ingázók egyharmadát azok teszik ki, akik saját városukból járnak át dolgozni egy másik városba. Budapestre pedig 27%-uk utazik rendszeresen az állása miatt vidékről, a főváros lakóinak pedig mindössze 2%-a dolgozik más településen.
A Profession.hu friss kutatásából az is kiderült, hogy tízből hat munkavállaló (64%) pályafutása során volt már olyan álláslehetőség, amit mindössze azért nem pályázott meg, mert túl sok utazást igényelt volna a munkahelyre való eljutás. A jelenlegi legfiatalabb munkavállalói csoport, a 18-29 évesek körében ez az elutasítási arány még jelentősebb, a pályakezdők közül ugyanis tízből nyolcan ignoráltak már kifejezetten a távolság miatt álláshirdetést.
Mennyi időt töltünk ingázással és mivel utazunk?
Minden második munkavállaló átlagosan napi fél órán belül megteszi a munkába, majd onnan hazavezető utat. 27%-uknak ennél hosszabbra nyúlik és inkább fél és egy óra közötti időt tölt munkába járással és vannak, akiknek ez akár két órát vagy annál is több időt jelent naponta (18%).
Tízből négy munkavállaló tömegközlekedéssel jár be dolgozni és ugyanennyien vannak azok, akik saját autóval, míg 5% céges autóval vagy céges busszal. Biciklivel az emberek 17%-a közlekedik e célból, 7% pedig kizárólag gyalog jár munkába. A motor és a telekocsi e célból nem jellemző megoldás hazánkban.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az autóval közlekedők (akik tábora 8%-kal nőtt 2018 óta) 58%-a egyedül utazik ilyenkor, míg 25%-uk családtaggal szokta megosztani az autót, 15%-uk pedig kollégával (ez a fizikai munkát végző alkalmazottak esetében az átlagosnál jobban jellemző), 7%-uk ismerőssel, baráttal.
„Jelentősen több munkavállaló elégedett jelenleg a munkába járáshoz használt közlekedési eszközével, mint 6 évvel ezelőtt. Az ideihez hasonlóan 2018-ban is felmértük az ingázás helyzetét és megítélését, akkor az elégedett munkavállalók aránya mindössze 62%-ot ért el, ami mostanra 88%-ra javult. Ebben a munkáltatók is érintettek: a munkavállalók 23%-a benzintámogatást, 21%-a bérlettámogatást kap a cégétől. Ezen felül további 19% saját döntéséből nem él ezzel a lehetőséggel, annak ellenére, hogy igényelhetett volna hozzájárulást” – mondta el Dencső Blanka, Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője. A válaszadók 5%-a egyáltalán nem jár be dolgozni, mivel home office-ban látja el a feladatát, így ők teljes mértékben mentesülnek az ingázás alól.
![Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/02/1707925895-qZK29Xw6O_sm.jpg)
Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást
A 2024. április és június közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 745 ezer fő volt, 21 ezerrel több, mint egy...
![Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/01/1704811078-0qWyc4EVn_sm.jpg)
Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket
Az utóbbi években rendkívül fontossá vált a munkavállalóknak, hogy egy állás hosszú távon is biztosított legyen.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)