Dél-Korea, Szingapúr és Németország vezeti az ipari robotok elterjedtségét mérő nemzetközi rangsort, Magyarország viszont a lista alsó harmadában végzett.
Az új idegenrendészeti törvényjavaslattal összhangban tovább szigorodnak a munkásszállások építésének támogatási feltételei is - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM). Ezentúl előírás lesz többek között, hogy a munkásszálláson legalább 50%-ban magyar munkaerőt kell elszállásolni, ami nagymértékben elősegítheti az országon belüli mobilitás növelését. A kormány elkötelezett a magyar munkaerő foglalkoztatásának további növelése mellett, a betöltetlen álláshelyeket pedig - amennyiben rendelkezésre áll magyar munkaerő-minden esetben magyar munkaerővel kívánja feltölteni.
A következő négy évben összesen 20 milliárd forint felhasználásával 25-30 újabb munkásszállás építése indulhat el kormányzati támogatással, amely érdemben járulhat hozzá a munkaerőhiány csökkentéséhez. Az újonnan épülő létesítményekben külföldi munkaerő elszállásolására csak akkor lesz lehetőség, ha nem mutatkozik magyar munkavállalók elhelyezésére irányuló igény.
Az új program az elődjénél szigorúbb követelményeket támaszt a beruházókkal szemben is, amelyek a munkásszállások lehető legjobb kihasználtságának biztosítását, az elszállásolt munkavállalók kényelmi igényeinek kielégítését, az épületek fenntarthatósági, környezetvédelmi szempontoknak történő megfelelését, valamint a beruházási folyamat szorosabb ellenőrzését szolgálják.
Emellett a munkásszállások lehető legjobb kihasználtságának biztosítása érdekében bevezetett könnyítés, hogy határozott idejű munkaviszony, gyakornoki jogviszony, illetve alkalmi vagy idénymunka keretében foglalkoztatott személyek is elszállásolhatók, továbbá nem lesz meghatározva az elszállásolt munkavállalók állandó lakóhelye és a munkavállalás helye közötti távolság minimuma sem.
A kihasználatlan munkásszállások üzemeltetői emellett szankcionálhatókká is válnak, amennyiben a létesítmények kihasználtsága nem éri el a program által meghatározott szintet.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A munkásszállás létesítésére nyújtott támogatásban gazdasági társaságok részesíthetők. A támogatás regionális beruházási támogatás formájában - 30% és 80% közötti - támogatási intenzitással legalább 80, de legfeljebb 200 munkavállaló elszállásolására alkalmas munkásszállás kialakításához nyújtható.
A beruházónak vállalnia kell, hogy a támogatással megvalósított létesítményt legalább 10 éven keresztül munkásszállásként üzemelteti, valamint, hogy a munkásszállás működtetése céljából a fenntartási időszakban a munkásszállás férőhelyeinek számához igazodó létszámú, de legalább négy álláskeresőt alkalmaz, ami javíthatja a térség foglalkoztatását. A vonatkozó szabálymódosítás hamarosan megismerhetővé válik a Magyar Közlönyben - közölte a GFM.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







