Miután egy helyi kisbolt külön díjat kezdett felszámítani a hűtött üdítőkért, egy másik vendéglátóhely sajátos akcióval reagált a történtekre.
Óriási változás jöhet több tízezer a hazai munkahelyen: kiakadtak a dolgozók, erről nem volt szó
Átszerveznék több szakszervezet tagdíjlevonási rendszerét, az érintettek sérelmezik a lépést és azt is, hogy nem egyeztettek velük erről. Közös nyilatkozatot adtak ki, amelyet most a Pénzcentrum is közöl.
A héten megjelent egy jogszabálytervezet, amelynek értelmében a kormányzat átszervezné a közszférás szakszervezetek tagdíjainak levonási rendszerét. A szervezetek szerint minderről velük nem egyeztettek, és sérelmezik a tervezett változtatásokat.
A tervezettel kapcsolatban 5 szakszervezeti konföderáció (Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, Magyar Szakszervezeti Szövetség, Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, LIGA Szakszervezetek, Munkástanácsok Országos Szövetsége) közös tiltakozó nyilatkozatot adott ki.
Ezt eljuttatták szerkesztőségünkhöz is, a nyilatkozatot változtatás nélkül alább közöljük:
"A magyar szakszervezeti konföderációk megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda 2023. augusztus 7-én nyílt társadalmi vitára bocsátotta „az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló törvény tervezete”című dokumentumot, a nélkül, hogy az abban szereplő, a közszféra szakszervezeteit érintő rendelkezésekről akár konföderációs, akár ágazati szinten, intézményes keretek között egyeztetett volna!
Az aláíró konföderációkmegállapítják, hogy a törvénytervezet azon fejezetei, melyek a közszféra több ágazati jogszabályából törlik a munkáltatói kötelezettséget a tagdíjak levonása kapcsán, diszkriminatívakaz állam által alkalmazottakat képviselőszakszervezetekkelszembenés ellentéteseka szociális partnerség gyakorlása során elvárható együttműködési szándékkal.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ezért követeljük a tervezetazonnali visszavonásátés érdemi, lehetőleg az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) keretei között történő tárgyalás elindítását azzal kapcsolatban, hogy a kormányzat miért nem kívánja saját munkáltatóifeladatát oly módon ellátni a szakszervezetekkel történő egyeztetés során, ahogy azt –jogosan –a versenyszféra munkáltatóitól elvárja!
Az egyes ágazatok esetében a tagdíj levonások kötelező jellege helyett „választható” megoldássá csökkentése –a beterjesztett törvényjavaslat címével ellentétben –nem csökkent semmilyen adminisztrációs terhet. Ugyanakkor annak a lehetőségnek a biztosítása, hogy a közszféra területén működő egyes munkáltatók megtagadhatják a tagdíjak automatikus levonását, jelentős többlet adminisztrációt generál a közszféra szakszervezetei számára.
Az államnak álláspontunk szerint nem az a dolga, hogy lehetővé tegye a különbségtételt a munkáltató számára az egyes szakszervezetekkel történő tárgyalások kapcsán, hanem az, hogy egyenlő, méltányosés transzparens szabályokat biztosítsona munkavállalói és a munkaadói érdekegyeztetés területén."
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







