Horváth tapasztalt politikusnak számít. 1990-ben még az SZDSZ színeiben jutott be az Országgyűlésbe, majd 1992-ben átült a Fidesz soraiba.
A repülőtér-üzemeltető februárban sikeresen megállapodott az üzemi tanácsokkal és szakszervezetekkel az idei bérfejlesztés mértékéről. Így átlagosan 13 százalékkal magasabb bérrel számolhatnak a BUD csoport dolgozói 2022 márciusától, egyes területeken pedig a béremelés mértéke a 15 százalékot is eléri.
A BUD csoport dolgozói magasabb fizetést visznek haza márciustól, köszönhetően a Budapest Airport és a munkavállalói érdekképviseletek megállapodásának. A repülőtér üzemeltetéséért és biztonságáért felelős cégcsoport az elmúlt időszakban hatalmas lendülettel indult meg előre, összesen több mint kétszáz új kollégával erősítve csapatát, most pedig a tavalyinál jelentősen magasabb minimum bérszinteket határozott meg, minden munkakörben. Ennek eredményeképp a Budapest Airportnál dolgozók átlagosan 13 százalékos emelést kapnak, már a márciusi bérükkel.
Mindemellett emelkedik a munkába járási költségtérítés összege is, amely a Budapesten kívülről ingázók esetében márciustól 15 Ft/km. A budapesti munkavállalók továbbra is havi bruttó 14 286 forint utazási támogatásra jogosultak, amelynek nettója megegyezik a havi tömegközlekedési bérlet jelenlegi árával.
A Budapest Airport 100%-os tulajdonú leányvállalatánál, a BUD Security Kft.-nél az utasbiztonsági ellenőrök kezdő alapbére márciustól bruttó 404 300 forint, amely a tavalyi havi keresetükhöz képest 15 százalékos emelést jelent. Az utasok tájékoztatásáért felelős terminálüzemeltetési és információs munkatársak kezdő fizetése szintén havi bruttó 404 300 forintra emelkedik. A munkatársak az alapfizetésük és a műszakpótlékok mellett negyedéves bónuszra, munkába járási támogatásra és a vállalatnál eltöltött idővel arányos törzsgárda jutalomra is jogosultak.
Az idei bérfejlesztés minden munkakörben jelentős, sok esetben akár havi bruttó 50 ezer forintos alapbéremelést is jelenthet a Budapest Airportnál. Az érdekképviseletekkel kötött megállapodás ezen kívül hagyományosan tartalmazza a karácsonyi bónusz összegét is.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








