Bár tavasz óta érezhetően javult a kormány és a bankszektor viszonya, a hitelintézetek most már konkrét lépéseket várnak a döntéshozóktól.
Már egyeztetnek a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi emeléséről. A várakozások szerint jövőre 200 ezer forintra emelkedhet a minimálbér, és 260 ezer forintra a garantált bérminimum.
Már zajlanak az egyeztetések a kormány és a munkaadók között a minimálbér és garantált bérminimum jövő évi emeléséről – erről beszélt a Világgazdaságnak Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.
A várakozások szerint jövőre 200 ezer forintra emelkedhet a minimálbér, és 260 ezer forintra a garantált bérminimum.
Előbbi összege jelenleg 167 400 forint, míg utóbbi 219 ezer forint.
Nagy adócsökkentés is várható, a szociális hozzájárulási adó mértéke 2017 után ismét 5 százalékkal mérséklődhet.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a Világgazdaságnak azt mondta: úgy számolnak, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma szeptemberben ül össze, ahol ismét többéves bérmegállapodást hozhatnak tető alá a szociális partnerek.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







