6 °C Budapest
A childs hands typing on a computer laptop keyboard

Nem álom kezdőként a nettó 290 ezres fizetés ezen a pályán, öt év után 775 ezer az átlag

2021. július 26. 18:04

Legtöbben a kiégés előtt állnak az eredeti szakmájukban, amikor az IT szektor felé fordulnak, derül ki egy friss felméréséből.  Az alumni kutatás azt is megerősítette, hogy a bootcampet sikeresen elvégző hallgatók nagy része az IT szakmában eltöltött második év után már középszintű pozícióban dolgozik, a senior beosztás eléréséhez pedig 3-5 év tapasztalat szükséges. Ezzel együtt a havi jövedelem is dinamikusan nő, és a harmadik évben átlépi a nettó félmillió forintos határt.

„Magyarországi junior programozó képzéseinken 2016 óta 800 IT szakember végzett, az őket megkérdező alumni kutatásunkban arra voltunk kíváncsiak, hogy a munkaerőpiacon ténylegesen elérhető lehetőségek igazolták-e a korábbi elvárásaikat. Képzéseinket folyamatosan aktualizáljuk és fejlesztjük, választ adva a technológia szünet nélküli fejlődésére, valamint a vállalatok igényeire. A felmérés megerősített minket abban, hogy az általunk összeállított program versenyképes tudást biztosít, és az IT szakma iránt érdeklődő karrierváltók valós munkaerőpiaci lehetőségekkel találkozhatnak”– mondta Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

A felmérésből kiderült, hogy minden negyedik válaszadó eredetileg gazdasági végzettséggel rendelkezett, amit a műszaki és a humán tudományok követnek. Szintén jelentős a karrierváltók aránya a szolgáltatói, oktatási, természettudományos vagy egészségügyi végzettségűek között is.

A kutatásban részt vevők átlagosan 6,5 év munkatapasztalat után döntöttek úgy, hogy az IT pályára állnak át. A képzés előtt legtöbben az idegenforgalom, vendéglátás területén dolgoztak, ezt követi az oktatási, kutatási vagy tudományos tevékenységről, illetve a pénzügyi, banki, biztosítási szektorból váltók csoportja.

A pályamódosítók közel fele azért jelentkezett a programozó képzésre, mert úgy érezte, hogy kezd kiégni. A motivációk toplistáján a következő az informatika iránti erős érdeklődés, és ezzel közel azonos arányban érkeznek hozzájuk azok, akik korábbi képzettségükkel vagy munkatapasztalatukkal nem találtak számukra megfelelő állást. A junior szoftverfejlesztő képzés szinte garantált belépőt jelent az IT szektorba. A legalább fél éve végzett válaszadók 92 százaléka számolt be arról, hogy új pozíciójában a bootcampben megszerzett tudását hasznosítja.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A bootcamp után IT pályára lépők gyors tempóban haladnak előre a karrierjükben. A második év után már jelentős a középszintű pozícióban lévők aránya, a senior beosztás eléréséhez pedig 3-5 év tapasztalat szükséges. Ezzel együtt a havi jövedelem is dinamikusan nő: az alumni kutatásban részt vevők a képzés utáni első munkahelyükön havonta átlagosan nettó 290.000 forintot keresnek, ami a harmadik évben átlépi a félmillió forintos határt. Öt évvel a képzés után pedig a válaszadók átlag nettó bére 775.000 forintig emelkedik. A kutatás a Green Fox Academy magyarországi junior szoftverfejlesztő képzésén 2016. és 2021. május között végzett 800 fő megkérdezésével történt. Az online kérdőívet 249 válaszadó töltötte ki 2021. május folyamán.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Agrárszektor  |  2026. április 30. 06:02
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom