22 °C Budapest
The senior woman and man holding gas bill in front of heating radiator. Payment for heating in winter.

Küszöbön az összeomlás: nincs, aki gondoskodjon több százezer idős magyarról

2021. július 15. 08:29

A szegény, tanulatlan, idősödő nőkből könnyen lesz feketén foglalkoztatott bentlakásos gondozó egy hazájuktól Nyugatra eső országban. Az idősgondozás az egész kontinensen megoldatlan, ezért folyamatos a munkaerő, jellemzően nők áramlása Keletről Nyugatra. Tőlünk az Elbán túlra mennek, helyükbe pedig a keleti régióból érkeznek a gondozók, a legtöbben nem szakképzettek, legfeljebb rövid tanfolyamot végeztek. Elindult egy láncreakció, a nyugatra indulók óriási gondozási hiányt hagynak maguk mögött. 

A Katona Noémi és Melegh Attila szociológusok szerkesztette – a Friedrich Ebert Alapítvány támogatásával készült – „A gondoskodás hiánya felé” című kötetből kiderül, hogy térségünkből a legtöbb bentlakásos idősgondozót Németország és Ausztria foglalkoztatja, a németeknél akár 400 ezren is lehetnek, az osztrákoknál pedig 85 ezren. A német időseket főleg lengyelek gondozzák, az osztrákokat szlovákok és románok, a magyarok és a csehek pedig mindkét országba mennek - írja a Népszava. A kötet egyik tanulmánya szerint a sok százezer migráns lengyel gondozó helyére ukránok érkeznek, de a pótlás nem mindenhol sikerül.

A kötetből az is kiderül, hogy ezeket a gondozókat méltánytalan fizetésekért alkalmazzák, nem jelentik be őket az adóhatóságnál és a társadalombiztosításnál, vagy ha igen, a legjobb esetben is napi nyolc órás munkaviszonyban, miközben 24 órás szolgálatban vannak. Katona Noémi hangsúlyozta: mivel Magyarországon az a bentlakásosnak nevezett gondozási forma, ahol a segítő a gondozott mellett lakik, rendszerint a fekete vagy szürke zónába tartozik, ezért hivatalosan alig van adat róla.

Ez az ellátási forma nem jelenik meg a humántárca szociális terveiben sem, pedig máshol az ellátórendszerek abba az irányba mozdulnak, hogy a családokat a szociális szolgáltatások megvásárlásában segítsék, s ennek egy lehetséges területe a bentlakásos gondozók megfizetése. De a politika a közép-európai térségben nem foglalkozik a kérdéssel,

a kormányok általános álláspontja az, hogy az idősek gondozása a családok feladata. 

A kötet nemzetközi tanulmányai arra világítanak rá, hogy a kontinensen belül egyre nőnek az egyenlőtlenségek, ahogy a kormányok a piaci szolgáltatások felé terelik a szociális segítségre szorulókat. Az egyenlőtlenségek erősödnek, a jobb helyzetben lévő polgárok a saját szabadságukat és kényelmüket veszik meg egy bentlakásos külföldi gondozó "megvásárlásával". Katona Noémi szerint mindegy, hogy a nálunk dolgozó határon túlról érkezett magyar anyanyelvű gondozókról vagy a német nyelvterületen dolgozó magyarokról beszélünk, mindenki számára nagyon fontos lenne, hogy megfelelő érdekképviselethez jusson, s a munkaerőpiaci helyzete jogilag tisztázott legyen. Ahol előrébb járnak ebben, ott szakszervezeti és civil segítséget kaptak a gondozók.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem álommunka

Léteznek a gondozók szerint is megbízható, pontos, kedvező feltételekkel dolgozó cégek, míg mások különböző trükköket alkalmaznak, hogy több bevételre tegyenek szert. Előfordul, hogy visszahívják a kinti családtól a gondozót és nem engedik vissza, hogy az új helyért újra elkérjék az 50-100 eurós közvetítői díjat.

A járvány után is reális az a 2019-es statisztika, amely szerint nagyjából hatezer magyar bentlakásos idősgondozó dolgozik Ausztriában. Az osztrák kormány megoldotta, hogy a határzár ellenére ezek a gondozók mehessenek dolgozni. Néhányan mégis elvesztették átmenetileg a jövedelmüket, mert otthon kellett valakit gondozniuk, és volt olyan polgármester is, aki megtiltotta a gondozóknak a kéthetenkénti kiutazást, nehogy behozzák a vírust a településre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?