22 °C Budapest

El sem hiszed: ettől jobban félnek a magyar melósok, mint a robotoktól

2019. november 29. 16:06

A legmerészebb jóslatok szerint a következő néhány tíz évben a jelenlegi munkahelyeknek akár a fele is megszűnhet. Magyarok százezereit érinti ez jelenleg, és már nem is annyira a távoli jövőben: ma is vannak munkavállalók, akit az automatizáció miatt bocsátottak el. Egy kutatás most azt mutatta ki, hogy ebben az esetben sokkal elfogadóbbak vagyunk a kirúgással, míg azt, ha egy másik munkavállalóval pótolnak minket, kevésbé tudjuk elviselni. Nem hiába, az egó nagy úr.

A digitalizáció és automatizáció egyre több munkahelyet fog megszüntetni, egyes becslések szerint ez akár a jelenlegi munkakörök 70 százalékát is érintheti. Ne gondoljuk azonban, hogy ez a távoli jövő: már most is vannak olyan munkakörök, amit a munkaadók igyekeznek gépekkel kiváltani. Ennek ugyanakkor vannak kedvezőtlen hatásai is: a munkavállalók jelentős része fél attól, hogy elveszíti a munkahelyét.

A Müncheni Műszaki Egyetem és a Rotterdami Erasmus Egyetem együttműködésében készült kutatás azt vizsgálta, hogy a munkavállalók minek örülnének kevésbé: ha a munkakörükben egy másik ember vagy robot helyettesítené őket. A 2000 ember megkérdezésével készített kutatás eredményét a Nature Human Behavior folyóiratban ismertették - írja a Huffpost.

Az eredmény azt mutatta, hogy kevésbé örülnének a munkavállalók annak, ha más emberrel helyettesítenék őket a munkaadók, miközben azt jobban elviselik, ha robotok veszik át a helyüket. Ennek magyarázata kézenfekvő a kutatást végző szakemberek szerint: az emberke kevésbé tudják magukat összehasonlítani a robotokkal, mint más emberekkel, így nem is érzik azt, hogy egy másik ember alkalmasabb volt náluk. Az emberi képességeket ugyanis könnyű összehasonlítani, míg a robotokkal kapcsolatban ez szinte lehetetlen.

Az elbocsátás mindig nehéz, a kutatók azonban felhívják rá a figyelmet, hogy amennyiben automatizációval váltjuk ki a munkahelyet, annak semmiképp nem csak úgy a semmiből kell történnie, a munkavállalókat erre előre fel kell készíteni. Azok ugyanakkor, akik elveszítették az állásukat az automatizáció miatt, egyáltalán nem egy személytelen döntésnek élték meg ezt, egyszerűen nem tudtak elvonatkoztatni attól, hogy a feletteseik döntöttek így, még akkor is, ha gépekkel pótolták őket. Ezek a munkavállalók úgy érezték, hogy a vállalatoknak fontosabb a költségcsökkentés, mint a munkavállalók jóléte.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem