Az Aldi több mint 600 új munkatársat keres a leicestershire-i Bardonban nemrég megnyitott, automatizált elosztóközpontjába.
A MÁV 15 százalékos béremelést tart szükségesnek. A szochó csökkentéséből származó megtakarításból, illetve saját forrásból tervezik megemelni most több mint 18 ezer dolgozó bérét, bár mértéke nem lesz számottebő, ősszel kezdődhetnek az újabb egyeztetések a többéves bérrendezésről.
A MÁV Magyar Államvasutak Zrt. dolgozóira költené a szociális hozzájárulási adó (szocho) csökkentéséből származó mintegy 1,8 milliárd forintot a Vasúti Érdekegyeztető Tanács legutóbbi ülésén elhangzottak szerint. Homolya Róbert, a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója kiegészítő bérrendezésre tett ígéretet. A vasút a stratégiai munkakörökben, a létszámhiánnyal küzdő végrehajtó szolgálatban foglalkoztatott dolgozók bérét tervezi megemelni, amely ha a fenntartó rábólint, nagyjából 18 ezer főt fog érinteni - írja a Magyar Nemzet.
A hosszútávú bérrendezési programról várhatóan ősszel kezdődnek tárgyalások az állami vállalatok és a szakszervezetek között. Idén átlagosan 5 százalékkal nőttek a fizetések a MÁV-nál, a Volánoknál és a Magyar Postánál, illetve az állami fenntartású közműveknél. Azonban ahhoz, hogy a munkaerőt megtartsák, és garantálják a közszolgáltatások zökkenőmentes üzemelését további jelentős mértékű bérrendezésre lenne szükség. A szakszervezetek szerint azért szükséges, hogy az állami fenntartású cégeknál is a piaci szereplőkhöz hasonlóan emelkedjenek a bérek, mert ezek konkurenciát jelentenek a munkavállalókért folyó versenyben.
A merészebb béremelést közleményük szerint a magyar gazdaság kedvező helyzete, valamint a munkáltatókat sújtó adóterhek mérséklődése tenné lehetővé. Az érdekképviselet szerint a közösségi közlekedésben - elsősorban az autóbuszos személyszállításban - jövőre olyan mértékű elvándorlás mehet végbe, ami már veszélyeztetheti a szolgáltatás stabil fenntartását. Már jelenleg is bizonyos régiókban a folyamatos létszámcsökkenés miatt egyre gyakoribbak a járatkimaradások.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







