A színésznő elmondta, hogy most több pénzt keres, mint előtte sok éven át, de azért messze van a luxustól az, hogyan él.
Folytatódik sorozatunk, amelyben népszerű, pénzzel kapcsolatos Google-keresési javaslatokat válaszolunk meg. Ezúttal azok a találati javaslatok kerültek sorra, melyeket a kereső akkor dobott fel, ha beírtuk, hogy "mennyit kap".
Amikor a Google keresőjébe begépelünk betűket vagy szavakat, akkor a keresőmotor már megpróbálja kitalálni, hogy mire is akarunk majd rákeresni és keresési javaslatokat mutat meg nekünk a keresőmező alatt. Ezek a javaslatok a már begépelt keresési töredék illetve korábbi keresések alapján állnak össze. Azért, hogy neked már keresni se kelljen, a Pénzcentrumon rendszeresen megválaszoljuk ezeket a keresési javaslatokat.
Nézzük, miket dobott ki a kereső, ha csak annyit írtunk be, hogy "mennyit kap".

Most pedig mutatjuk a válaszokat:
"mennyit kap egy nevelő szülő"
Egy nevelőszülő 2018-ban foglalkoztatási jogviszony alapján a minimálbér 30 százalékára jogosult, ami 41400 forint - írja a Pécsimami.hu. Ezen kívül a nála elhelyezett gyermekenként, fiatal felnőttenként kap még 27 500 forintot, speciális ellátást igénylő gyerek után pedig még további 6900 forintot.
"mennyit kap egy olimpiai bajnok"
Egy 2013-as Kormányrendelet alapján egyéniben 35 millió forint, párosban 31,5 millió forint, egyéni sportágak 3-8 fős csapatversenyei esetén 28 millió forint, egyéni sportágak 9 vagy annál több fős csapatversenyei illetve a csapatversenyek esetén 24,5 millió forint nettó díjazásban részesülnek a magyar olimpiai bajnokok. Ez ugyanakkor még nem minden, 35 éves koruk után életjáradékra is jogosultak, amely a tárgyévet megelőzőév átlagfizetésének felel meg. Ez 2018-ban bruttó 297 ezer forint.
"mennyit kap a vb győztes"
Itt csak tippelni tudunk, hogy a FIFA 2018-as futball világbajnokságára gondoltak az internetezők. A Total Sportek portál szerint a győztes (tehát a franciák) díjazás 38 millió dollár volt, ami nagyjából 10,8 milliárd forint. Ez az összeget a FIFA fizette a győztes szövetségnek.
"mennyit kap a Vidi"
A MOL Vidi FC idén bejutott az Európa Ligába, úgy, hogy a Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó köréből esett, így pedig automatikusan kvalifikálta magát a második legrangosabb európai kupasorozatba. Az Index szerint a Vidi 8 millió eurót (kb. 2,6 milliárd forint) kap ezért a teljesítményéért alapból, 570 ezer eurót kap majd a győzelmek után (187 millió forint), a döntetlen pedig 190 ezer eurót (62,4 millió forint) ér a sorozatban.
"mennyit kap a bl győztes"
Ezt így nem lehet pontosan előre meghatározni, mivel nagyban függ az adott csapat elmúlt években elért eredményeitől és az otthonául szolgáló ország TV-s piacának méretétől is. A 101GreatGoals focis szakportál számítása szerint a győztes csapat 100 millió eurót, tehát körülbelül 32,8 milliárd forintot vihet majd haza, amelyből kifejezetten a győzelmi prémium csupán 15,5 millió euró (5,1 milliárd forint). Ha egy tradicionálisan jó eredményeket felmutató csapat nyeri a BL-t, akkor a 100 millió eurós összeg könnyen felcsúszhat 115 millióra.
"mennyit kap egy kismama"
Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk, az az anya, aki a szülést megelőző két évben legalább 365 napig rendelkezett társadalombiztosítási jogviszonnyal, GYED-re, azaz gyermekgondozási díjra jogosult. A gyermekgondozási díj függ a szülő korábbi keresetétől, annak 70 százalékát kaphatja meg. Egy megkötés viszont van, ez az összeg nem lehet több havonta, mint a minimálbér kétszeresének a 70 százaléka, amelyből 10 százalék nyugdíjjárulékot és szja-előleget vonnak le. Ez az összeg tehát 173 880 forint.
Aki GYED-re nem jogosult, kaphat GYES-t, amelnyek összege a nyugdíjminimummal egyezik meg, tehát 28500, de ebből is levonnak 10 százalékot, így a jogosultnál végülis csupán 25 650 forint marad.
"mennyit kap egy főállású anya"
A főállású anya (vagy apa) gyermekvállalási támogatásra (GYET) jogosult, mely a nyugdíjminimum összegével, tehát 28 500 forinttal egyezik meg, de ebből is levonnak 10 százalék nyugdíjjárulékot. "A támogatás a legfiatalabb gyermek 3. életévének betöltésétől a 8. életévének betöltéséig jár. Megszűnik a jogosultság, ha a legidősebb gyermek betölti a 18. életévét és ezzel a gyermekek száma három alá csökken. A gyermeknevelési támogatásban részesülő személy kereső tevékenységet heti 30 órát meg nem haladóan folytathat, vagy időkorlátozás nélkül, ha a munkavégzés az otthonában történik" - olvasható a Magyar Államkincstár weboldalán.
"mennyit kap egy munkanélküli"
Álláskeresési járadékra legfeljebb 3 hónapig vagyunk jogosultak, az összege a korábbi bruttó bérünk 60 százaléka, de legfeljebb a mindenkor hatályos minimálbér (tehát 138 ezer forint). Ebből az összegből ugyanakkor még levonnak személyi jövedelemadót és nyugdíjjárulékot is.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








