A hivatalos kommunikáció szerint a rendőrség állományának feltöltöttsége közel százszázalékos.
Trükköznek a bérekkel a munkaadók, a cégek a dolgozók átminősítésével és a munkaórák csökkentésével próbálják kikerülni a kötelezően megemelt javadalmak kifizetését - írja hétfői számában a Népszava.
A lap megkeresésére a Nemzetgazdasági Minisztérium közölte, hogy a munkaügyi hatóság összesen 657 munkavállaló esetében tárt fel szabálytalanságot a minimálbér, valamint a garantált bérminimum meg nem fizetése miatt.
Tavalyhoz képest emelkedett például a garantált bérminimummal kapcsolatos intézkedések száma, ezek az esetek ugyanakkor csupán a munkabérrel összefüggő egyéb szabálytalanságok 10 százalékát tették ki.
Ennél ugyanakkor jóval több dolgozót érinthettek a kötelező a béremelésekkel kapcsolatos szabálytalanságok és trükkök. Gyakori szabálytalanság például a teljes munkaidőben dolgozók bejelentése részmunkaidőre. Előfordul, hogy jogsértés ugyan nincs, mégis kevesebbet visz haza a dolgozó: például megemelik a bért, de megszüntetik az addigi cafeteriajuttatásokat.
Máris távozik egy régi motoros a parlamentből: pályázatot írnak ki a helyére, várják a jelentkezőket
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Such György, az Országgyűlés Hivatalának 2013 óta hivatalban lévő főigazgatója.
Ők a magyar építkezések királyai: több mint félmillió forint a havi kezdőfizu, őket irigyli mindenki
Akár napi 10 órát is ülhetnek több tíz méter magasan: így dolgoznak a toronydaru-kezelők Magyarországon.
Elfogott a rendőrség egy magyar szexuális bűnözőt: nem semmi helyen húzta meg magát a hatóságok elől
A gyanúsított Magyarországnak történő átadásáról a helyi bíróság dönt majd.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








