A brit Munkáspárt egyre nyíltabban beszél a Brexit okozta gazdasági károkról, és szorosabb kapcsolatot keres az Európai Unióval.
A Brexit után sem kell elhagyniuk a kint dolgozó magyaroknak Nagy-Britanniát, csak letelepedett státuszért kell majd folyamodniuk - mondta a Magyar Nemzetnek a brit nagykövet.
Iain Lindsay leszögezte, hogy azok, akik a kilépéskor már legalább öt éve kint élnek, azaz 2014 márciusa előtt érkeztek legálisan az országba, könnyedén folyamodhatnak majd az úgynevezett letelepedett státuszért. Akik pedig később érkeztek, szerinte nem kell elmenniük, hanem kivárhatják az öt évet, és akkor igényelhetik ezt a státuszt.
- mondta a brit nagykövet, aki arról is beszélt, hogy a kétévesre tervezett átmeneti időszak végét követően új bevándorlási rendszert vezethet be az Egyesült Királyság.
- tette hozzá.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







