Russell Westbrook, az NBA történetének legtöbb tripla-dupláját elérő kosárlabdázója, a 2017-es év legértékesebb játékosa (MVP) 18 szezon után bejelentette visszavonulását.
Egyre nagyobb a szegénység a dolgozó magyarok körében, már a diplomások is veszélyeztetettek - írja a Világgazdaság.
Minden tizedik (9,6 százalék) dolgozó magyar szegénységben él, ami az Eurostat szerint azt jelenti, hogy a jövedelmük nem éri el a medián 60 százalékát. A helyzet egyébként 2014 óta romlik, azelőtt 5 és 7 százalék között mozgott az adat. A jelenséget többek között az okozza, hogy a közmunka program résztvevői egyre többen vannak, az ebből származó bér pedig jelentősen elmarad az átlagtól, így a jövedelem is jellemzően alacsonyan marad.
Végzettség szerint persze van különbség a szegénységben:
- A középfokúnál alacsonyabb végzettségűek aránya 25-ről 27 százalékra nőtt.
- A felsőfokú végzettség nélküliek körében 11,6-ról 11,4 százalékra csökkent.
- A felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében viszont jelentősen, 4,6-ról 6 százalékra emelkedett, ami 30 százalékos növekedést jelent.
Címlapkép: MTI / Kovács Tamás
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







