7 °C Budapest

Nemcsak az egészséged, a vagyonod is rámehet a munkahelyi stresszre

2015. október 23. 16:00 2 perc

Magyarországon a nem megfelelően kezelt munkahelyi stressz felelős az évente kieső munkanapok 50-60 százalékáért, ami jelentős jövedelemkiesést jelent mind a munkavállalónak, mind a munkáltatónak - hangzott el az Európai Munkavédelmi Ügynökség sajtótájékoztatóján.

Minden negyedik magyar munkavállalót érinti a munkahelyi stressz, ami miatt évente mintegy 440 milliárd forinttól esik el a gazdaság. A nem megfelelően kezelt munkahelyi stressz a munkabaleseteket követően a második leggyakoribb munkával összefüggő megbetegedés, ami a kieső munkanapok 50-60 százalékáért felelős. Ráadásul a WHO nem túl pozitív előrejelzése szerint 2030-ra a túlzott munkahelyi megterhelés miatt a depresszió népbetegséggé válhat. Így már talán nem annyira meglepő, hogy az egészségügyi kockázatok mellett a gazdaságnak is komoly károkat okoz.

A stressz önmagában nem betegség, akkor jelent problémát, ha tartósan fennáll. A munkahelyen akkor jelentkezik, ha a munkavállaló nem tud megfelelni a követelményeknek, illetve ha problémák merülnek fel a munkavégzésben, vagy a munkakörülményekben. Ez lehet akár kollégákkal való konfliktus, az elismerés, szakmai visszajelzés hiánya, a túlórázás, vagy a nem megfelelő munkahelyi környezet. A magyarok leginkább a túlzott elvárások, a gyors munkatempó, valamint a kollégákkal való nézeteltérések miatt stresszelnek a munkahelyen.

A krónikus munkahelyi stressz egészségkárosító hatásai (elhízás, cukorbetegség, szív- és érrendszeri és rákos megbetegedés, depresszió) mellett gazdasági szempontból is jelentős, hiszen a hiányzásokon felül csökken a munka iránti motiváltság, és teljesítőképesség, nő a munkahelyi feszültség, illetve a munkabalesetek és a foglalkozási megbetegedések száma.

A munkavállalókkal kapcsolatos növekvő költségek, illetve a termelés csökkenése gazdasági szempontból több kiadást jelent, mint amennyit a megelőzésre kellene fordítani, ugyanis minden munkavédelembe fektetett forint többszörösen megtérül. Emiatt a munkahelyi negatív stressz kezelése és lehetséges megelőzése a munkavállalóknak és munkáltatóknak is közös érdeke, hiszen így az Európai Munkavédelmi Ügynökség szerint  évente akár a négyes metró árát is meg lehetne ezzel spórolni.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?