Üzlethelyiségekben, szellőzetlen pincékben alakítanak ki tömegszállásokat Budapest VII. kerületében.
Mindennap küzd az életben maradásért a Barátok közt korábbi szereplője. Csifó Dorinát férje elhagyta, így nyugdíjas szüleire támaszkodik, hogy gyermeke ne szenvedjen hiányt semmiben.
A nyugdíjas szülők mindenben támogatják az egykori tinisztárt, akinek nincs állandó munkahelye. Ám helyzetüket az is nehezíti, hogy a lány édesapja nem olyan régen agyvérzést kapott, így minden feladat a család női tagjaira hárul - írja a Bors.
A Barátok közt egykori Noémije 2003-ban tűnt fel a képernyőn, az akkor még 15 éves kislány a nézők szeme előtt cseperedett fel. Majd 2007 őszén kilépett a sorozatból, hogy zenei karrierjét építgesse. Ám sajnos profizmusa ellenére énekesnőként nem futott be akkora karriert, mint azt remélte.
Hol élnek a legszegényebb magyarok 2014-ben?
A szegénység egyik mérőszáma lehet az úgynevezett vásárlóerő. A vásárlóerő a hivatalos meghatározás szerint az adózás után, egy főre jutó, elméletileg elkölthető jövedelmet jelenti. Egy friss felmérés szerint ebben áll pocsékul Magyarország: a legtöbb szomszédunk, a balti államok, sőt már Törökország is megelőznek minket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A teljes listához KATTINTS IDE!
Ha az európai (tehát nem EU-s) vásárlóerőt vesszük 100-nak, Magyarország mindössze 37,7-et ér el (tavaly ugyanez a szám 38,2 volt).
A legszegényebb magyar települések az északkeleti és a délnyugati határ közelében vannak; egyértelműen nő a különbség a leggazdagabb és a legszegényebb térségek között.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







