Egymilliárd forint a gyerekek készségfejlesztésére

2014. május 13. 09:01

Egymilliárd forintos keretösszegű uniós programot indít a kormány a kisgyermekek korai fejlesztésére, a fejlesztés családközpontúbbá tételére. Annak érdekében, hogy minél előbb feltárják a rendellenességeket, és a családokat segítsék mind szociálisan, mind pedig abban, hogy megtalálják a gyermek számára megfelelő ellátást - írja a Magyar Nemzet.

A júniusban induló egymilliárd forintos keretösszegű program - amelyet a napokban nyilvánított kiemelt projektté a kormány - legfontosabb célja olyan szolgáltatások bevezetése és elterjesztése, amelyek a fejlődési problémák mielőbbi, korai életszakaszban történő felismerésével hozzájárulnak az érintett kisgyermekek és családok életminőségének javításához - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Cél az is, hogy a szociális területen dolgozó szakemberek képessé váljanak az arra rászoruló gyermekek és családjuk szociális készségeinek fejlesztésére, illetve hogy valamennyi kisgyermek hozzáférjen a számára szükséges kezeléshez, fejlesztéshez.

Korai fejlesztésben részesülhetnek a 0-6 éves korú, értelmi, érzékszervi, mozgás és halmozottan sérült, valamint viselkedészavarral küzdő gyermekek. A korai fejlesztőprogramok célja az ilyen kisgyermekeket nevelő családok segítése, a gyermekek sérült vagy az átlagosnál lassabban kialakuló készségeinek fejlesztése, a jobb életminőség elérése és a szociális kapcsolatok támogatása.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 17. 19:20