17 °C Budapest

Vadásznak a luxusnyugdíjasokra: visszakérik a pénzt, a segélyt

MTI
2013. május 1. 13:04

Szociális juttatásaik visszafizetését kérte a jómódú brit nyugdíjasoktól vasárnap megjelent nyilatkozatában a brit munka- és nyugdíjügyi miniszter.

Iain Duncan Smith a The Sunday Telegraph című tekintélyes konzervatív vasárnapi lapnak kijelentette: arra bíztatná azokat az időseket, akik gond nélkül ki tudják fizetni fűtésszámláikat, buszbérletüket és televízió-előfizetési díjukat, hogy az erre kapott állami juttatásokat adják vissza a költségvetésnek.

Duncan Smith a bizonyos életkor felett mindenkinek járó ellátások évi kétmilliárd fontos (több mint 700 milliárd forintos) költségét már korábbi nyilatkozataiban is "anomáliának" nevezte. A vasárnap megjelent interjúban a szakminiszter kijelentette, hogy a kormány nem tervezi e szociális juttatási rendszer átalakítását, ám ő személyesen arra kérné a jómódú nyugdíjasokat, hogy az e célra kapott állami segélyeket egyszerűen fizessék vissza a pénzügyminisztériumnak.

Nagy-Britanniában az állami nyugdíjra jogosultak minden télen 200 font (72 ezer forint) fűtési segélyt kapnak - az összeg a 80 éven felüliek esetében 300 fontra emelkedik -, a 60 éven felülieknek nem kell receptdíjat fizetniük a körzeti orvos által felírt gyógyszerek után, az állami nyugdíjra jogosító korhatár felett - országrészenként különböző mértékű - kedvezmények járnak a tömegközlekedési bérletek árából, és a 75 éven felüli nyugdíjasok mentesülnek az évi 145,50 fontos (52 ezer forintos) televízió-előfizetési díj alól is.

A mindenkinek járó szociális juttatások ellen több jómódú brit nyugdíjas korú is már felemelte szavát. Lord Alan Sugar nagyvállalkozó, akinek a The Sunday Times című vezető vasárnapi brit lap által a leggazdagabb ezer britről évente összeállított vagyonlista az idén 860 millió fontos (307 milliárd forintos) vagyont mutatott ki, nemrég felpanaszolta, hogy egyszerűen nincs jogi lehetősége a neki is járó 200 fontos téli fűtéssegély visszautasítására.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2025.07.10 14:28
Egy szakítás után az ember szíve darabokra hullik, fáj a múlt elengedése, az elképzelt szép jövő elt...
vezetoi-coaching  |  2025.07.09 19:10
Mike (a mindentudó Donnát kérdezi, milyen emlékezetes ajándékot vehetne Harvey-nak, hogy köszönetét...
coachco  |  2025.07.08 18:48
Végre nincs meleg, még tán esik is sok helyen, talán lesz időtök olvasni egy kicsit… [...] Bővebbe...
hrdoktor  |  2025.07.07 10:16
Bár az év legmelegebb hetei előtt állunk, azért nem állhat meg az élet, meg kell találni a módját, h...
kovacstunde  |  2025.07.05 08:00
Hosszú évek óta Angliában bébiszitterként dolgozó kliensem panaszolta; hogy kisiskolás unokáját a me...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 11. péntek
Nóra, Lili
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?