-5 °C Budapest

Álláskeresők aranyköpései: mit ne mondj az interjún!

Pénzcentrum
2008. június 12. 16:00

Amerikai felvételiztetőket kérdezek meg arról, hogy mik voltak az eddigi legfurcsább esetek az állásinterjúk során, amiknek szem és fültanúi voltak. A tengerentúli elbocsátások idején fontosnak tartották azt, hogy ne csak a magas üzemanyagárakról, a növekvő munkanélküliségről és a fizetési késedelembe esett adósokról szóljanak a hírek, hanem legyen valami, ami mosolyt csal az emberek arcára.

A felmérést készítő cég amerikai és kanadai cégvezetőket kért meg arra, hogy számoljanak be a legmókásabb esetekről. A beszámolók szerint volt olyan jelentkező, aki végig mozgott, már-már táncolt az interjú alatt és azt dúdolgatta, hogy mennyire szereti az életet, de az is megdöbbentő volt, amikor a pályázó a vállán a papagájával érkezett.

Akadt olyan jelentkező, aki a sűrű elfoglaltságaira hivatkozva a nővérét küldte el maga helyett a megbeszélésre és olyan is, aki kért egy cigit az interjút vezető személytől.

A legszerencsétlenebb pályázó a beszélgetés végeztével keresztülment egy üvegajtón, személyi sérülés a beszámoló szerint nem történt. Más több interjúra is mehetett aznap és összekeverhette a cégeket, mert a beszélgetés során folyamatosan a konkurens cég erejét és pozitív munkáját ecsetelte.

Akadt, aki a beszélgetés elején történt bemutatkozás ellenére végig rossz keresztnevet használt a vizsgáztató megszólításakor, egy másik jelentkező majdnem elaludt az interjú során. Egy kereskedelmi cég vezetője pedig arról számolt be, hogy amikor megkérdezték a pályázót, hogy miért szeretne náluk dolgozni, akkor azt válaszolta, hogy az előző munkahelyén elege lett a kereskedelemből.

Volt olyan jelölt, aki az interjú elején a tenyerébe köpte a rágógumiját, majd megfeledkezett róla és a beszélgetés végén kezet nyújtott a cégvezetőnek. Volt, aki olyan határozott kézmozdulatokat végzett az felvételi során, hogy szabályosan le kellett állítani, de valószínűleg az a fiatalember sem nyerte el az állást, aki kínos megjegyzést tett a helyi vezető nyakkendőjére.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem csak szavakkal, de tettekkel is borzolták már a megkérdezett vezetők idegeit, volt olyan pályázó, aki az érkezésekor orra esett, vagy a beszélgetés során magára öntötte a kávét, de azt a fiatalembert sem felejtették el egyhamar, aki reggel valószínűleg elvághatta a szája szélét borotválkozás közben és amikor csak megszólalt, folyt a vér a szájából.

Az élménybeszámolót tartó vezetők szerint is néha történnek furcsa dolgok, melyeket a rossz szerencse számlájára lehet írni, azt javasolják, hogy olyankor már érdemesebb a következő lehetőségre koncentrálni.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?