A Munka törvénykönyvének tavalyi módosítása ez év július elsejei hatállyal vezeti be a garantált bérminimumot a legalább középfokú iskolai végzettséggel, vagy szakképzettséggel rendelkezők részére. Így a ma minimálbérrel foglalkoztatott, legalább két éves gyakorlattal rendelkező szakmunkások bére 68 800 forintra emelkedik, de 2008-tól már 86 300 forint lesz.
A Munka törvénykönyvének tavalyi módosítása ez év július elsejei hatállyal vezeti be a garantált bérminimumot a legalább középfokú iskolai végzettséggel, vagy szakképzettséggel rendelkezők részére. Így a ma minimálbérrel foglalkoztatott, legalább két éves gyakorlattal rendelkező szakmunkások bére 68 800 forintra emelkedik, de 2008-tól már 86 300 forint lesz.
A konstrukció lényege, hogy a garantált bérminimum a minimálbér felszorzott összege, amely a gyakorlati időtől függ. A garantált bérminimum csak a legalább középfokú iskolai végzettséggel, illetve szakképzettséggel rendelkező munkavállalókra vonatkozik.
Az idei minimálbér 62 500 forint, júliustól a 2 évnél kevesebb gyakorlattal rendelkezők ennek 105 százalékát (65 700 forintot), az ettől hosszabb gyakorlattal rendelkezők 110 százalékát (68 800 forintot) kapnak garantált bérminimumként. Jövő évben a 65 500 forintos minimálbérhez mért szorzó 110, illetve 115 százalék (72 100, illetve 75 400 forint). A minimálbér és a szorzó is tovább emelkedik 2008-tól. Abban az évben a 69 ezer forintos minimálbérhez 120 százalékos szorzó (82 800 forint) tartozik két év gyakorlat alatt, két év gyakorlat felett pedig 125 százalék a szorzó, amely 86 300 forintos garantált bérminimumot jelent.
A gyakorlati idő munkaszerződéssel, vagy bármilyen más hitelt érdemlő módon igazolható. Az 50 éven felüli munkavállalóknak viszont nem kell igazolás, náluk automatikusan a 2 évnél hosszabb gyakorlati idővel kell számolni a garantált bérminimumot.
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







