9 °C Budapest

A gyógyszerár változás számításának módszertana - ne lépjünk banánhéjra

Pénzcentrum
2004. március 19. 09:17

A gyógyszerpiaci matiné sorozatunkban ezúttal a Központi Statisztikai Hivatal által számolt árváltozás módszertanát ismertetjük. A legfontosabb tények: -a forgalom 80%-át kitevő valamivel több mint 500 készítmény árváltozását figyeli a KSH -az árváltozáshoz figyelembe vett termékek köre évente egyszer, januárban módosul -az árváltozás számításakor a termékek súlya szintén nem változik éven belül Mi következik mindebből? Kissé óvatosabban kéne kezelni a 19%-os, kimutatott áremelkedést.

A legszélesebb nyilvánosság előtt zajló gyógyszerár és támogatási vitában az ellenzék legnagyobb hatósugarú fegyvere az a tény, hogy tavaly decemberhez képest 15%-kal emelkedtek idén februárra átlagosan a gyógyszerárak, míg 2003 februárjához képest az árváltozás 19%-os (közismert, hogy ebből 5%pontot az ÁFA bevezetése magyaráz), kevésbé közismert, hogy a fennmaradó részt a támogatási kulcsok csökkentése.

A felforrósodott vitában eddig egyetlen szereplő sem vette magának a fáradtságot, hogy megkérdezze a KSH-t, milyen számítási módszertant alkalmaz a gyógyszerek árváltozásának kimutatásakor (a kérdés egyébként annak tükrében is igen fontos, hogy a 200 terméket és szolgáltatást tartalmazó inflációs kosárban a gyógyszerek súlya lényegesen átlag feletti 2.22%-kal).

A KSH-val folytatott beszélgetésünk során az alábbi tájékoztatást kaptuk:
1., a több ezer piacon lévő készítmény közül a KSH a számítások során a forgalom 80%-át kitevő, valamivel több mint 500 termékre koncentrál
2., ezen termékkör összetétele az éves forgalmi statisztikák alapján évente egyszer, január elején kerül módosításra
3., a termék kör megállapításakor a KSH az egész évre rögzíti az egyes termékek súlyait

Fentiekből az következik, hogy az év elején, vagy év közben bekövetkező, esetlegesen számottevő fogyasztói árváltozás hatásaként fellépő kereslet változás (elmozdulása az olcsóbb termékek felé) nem jelentkezik az árváltozás számításakor. Idén év elején közel 500 termék támogatási szintje csökkent (vagy alacsonyabb támogatási kulcs, vagy az adott terápiás területen a legolcsóbb készítmény támogatásának érvényesítése az egész terápiás körre). A támogatási árszint csökkenésének egyenes következménye volt a fogyasztói áremelkedés, mely egyes esetekben 70-100%-ot is elért.

Kérdés, hogy az említett, esetenként több mint számottevő áremelkedést követően érdemes lenne-e figyelembe venni év közben is a kereslet szerkezetének elmozdulását? Ha feltételezzük, hogy a kereslet reagál a jelentős árváltozásokra (márpedig helyettesítő termék meglétét mutatja a jelentős áremelkedés), akkor a változatlan terméksúllyal számolt árváltozás nem tükrözi a valós képet.

Kérdés természetesen, hogy a magyar gyógyszerkereslet mennyire árrugalmas. Ezt innen a képernyőm elől megállapítani gyakorlatilag lehetetlen. Mindazonáltal szakemberektől származó információink szerint a hazai betegek között a hosszabb ideje alkalmazott gyógyszerek lecserélése lényegesen nehézkesebb mint a fejlett nyugati országokban (ennek okai között szerepel a lakosság elégtelen tájékoztatása is).

Figyelembe véve azonban egy, a nyugati gyakorlatnál kevésbé árrugalmasabb keresletet is, nem feltételezhetjük, hogy a drasztikus áremelkedés legalább a fogyasztók egy részénél ne váltott volna ki helyettesítési hatást, mely értelemszerűen a teljes fogyasztáson belül a termékek közötti súlyokat korrigálta, s így a volumennel súlyozott árváltozás alacsonyabb mint a KSH által kimutatott érték.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Jelen írásunk célja nem a KSH árváltozás számítási módszertanának kritizálása, hiszen a hivatal egy konzisztens módszert alkalmaz, csupán arra kívántuk felhívni a figyelmet, hogy a támogatási kulcsok változásakor nem érdemes a nyilvánosságot sokkolni a 15/19%-os áremelkedési értékekkel. Az ellenzék "ügyesen" megtalálta a KSH adatai között ezen értékeket, a kormányzat pedig elkezdte megkeresni a lakosság terheinek csökkentésének módját, ahelyett, hogy felhívta volna a figyelmet: "jelen esetben egyedi tényezők miatt nem reprezentatív a KSH által számított adat".

A legfőbb probléma esetünkben az, hogy amennyiben ténylegesen megkezdődik a jelentősebb beavatkozás a támogatási rendszerbe, s az az átlagos támogatási kulcs csökkenésével fog járni (mivel más racionális kimenetel nincs), akkor a fent ismertetettekből adódóan a gyógyszerár emelkedés a politikai sárdobálás központi elemévé válik.

A számítások a négy alapvető számtani művelettel elvégezhetők (összeadás, kivonás, osztás, szorzás), így megítélésünk szerint nem a támogatási kulcs csökkenése után bekövetkezett fogyasztói áremelkedés utáni árcsökkentési lehetőségeket kéne lázasan vizsgálni, hanem a lakosság tájékoztatására lenne szerencsésebb fókuszálni. A képlet ugyanis nem bonyolult...

Melegen ajánljuk - az aktuális gyógyszerár és támogatási vitához kapcsolódó sorozatunk korábbi írásai:
Elemi számtani hiányosságok - amikor visszafelé sül el a fegyver - március 17.
Gondolatok Kökény Mihály prezentációjáról - március 18.

Sándorfi Balázs

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem