Dinamikusan bővülő forgalmat és kiugró nyereséget mutatnak az MKB Nemzetközi Számviteli Szabványok (IFRS) szerinti, nem konszolidált előzetes jelentésének adatai. A bank mérlegfőösszege egy év alatt 18 százalékkal nőtt és 2003 végén IFRS szerint számítva 1,143 Mrd Ft-ot tett ki. Az IFRS adó előtti eredmény 16,530 MFt, közel 1 MdFt-tal haladta meg a bank 2004. február 11-i gyorsjelentésében közzétett MSZSZ szerinti eredményét.
Az ügyfelek hitelállománya az egy évvel korábbi szinthez képest 19.0%-kal volt magasabb, 818 milliárd Ft-ot ért el, így az összes eszköz 71.6%-át tette ki. A növekedés mozgatórugói a vállalkozásoknak folyósított hosszú lejáratú devizaalapú hitelek valamint a saját forrású és államilag támogatott lakáshitelezés voltak. A dinamikus bővülés mellett a portfolió megőrizte jó minőségét, a tartalékképzés prudens előretekintést tükröz.
Kiemelendő az ügyfélforrások bővülése is. Az ügyfelek összesített folyószámla, betét- és betéti okirat állománya a tárgyidőszak végén közel 600 MdFt volt, gyenge makroszintű megtakarítási hajlandóság mellett is 7,4%-kal magasabb az egy évvel korábbi szintnél, miközben a devizabelföldi állományok ennél is magasabb dinamikával nőttek.
Az előzetes adatok alapján az MKB 2003 folyamán valamennyi piaci szegmensben szilárdan tartotta, illetve megerősítette pozícióit. Kiemelésre érdemes a vállalati és lakossági forrásgyűjtésben mutatott térnyerése, miközben a lakossági hitelezésben változatlanul erős dinamika jellemezte a Bankot. A vállalati hitel piacrész mérséklődése tudatos, szelektív portfolióépítés következménye.
A bruttó működési eredmény 41.9 milliárd Ft-ot tett ki, ami 11.0%-kal haladta meg az előző évit. A pénzintézet nettó kamatjövedelme 18.5 %-kal növekedve 26.8 milliárd forintot ért el.
A banküzemi költségek a tárgyidőszakban 5.4%-kal növekedtek, reálértékben alig haladva meg az előző évi szintet, mivel a -döntően információtechnikai- fejlesztések költségeit költségmegtakarítási intézkedések semlegesítették. Így az MKB költséghatékonyság mutatója a 2003-ban az előző évi 55.9%-ról 53.1%-ra javult.
A fenti tényezők eredőjeként az MKB adózás előtti eredménye 16.5 milliárd forintot ért el, ami 14.9 százalékkal magasabb az előző évinél. A saját tőke értéke 13.1%-kal növekedve elérte a 100 milliárd Ft-ot.
Az MKB megőrizte magas szintű jövedelemtermelő képességét, amit jól szemléltet a különböző hatékonysági mutatóinak alakulása. Az adózás előtti átlagos tőkehozam (ROAE) mutató 17.5%-ot ért el, míg az átlagos eszközmegtérülés (ROAA) értéke 1.6% volt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az MKB hálózata 2003 során az egri illetve a budafoki fiókkal bővült, ezzel a hálózati egységek száma a fővárosban 16-re, vidéken 17-re növekedett. Ezt a hálózatot a közeljövőben számottevően bővítik a Konzumbank integrációjával belépő új fiókok, kiterjesztve az MKB országos lefedettségét.
A hagyományos elérési csatornák mellett 2003-ban az MKB elektronikus elérési lehetőségei is számottevően bővültek. A lakossági ügyfelek számára bevezetett internetes NetBankkár, az SMS szolgáltatást nyújtó Mobilbankár szolgáltatás felhasználóinak száma, valamint a bankkártya használók száma is dinamikusan nőtt. A vállalati ügyfelek 35 %-a az elektronikus ügyintézést - PC bankár- részesíti előnyben. Az MKB portál látogatóinak száma elérte a napi 2,000 főt.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


