Itt a bejelentés: idén nyáron újra megtartják a legendás budapesti fesztivált
Az Ünnepi Könyvhét után most már a nyári Margó Fesztivál dátumát is nyilvánosságra hozták.
Az Ünnepi Könyvhét után most már a nyári Margó Fesztivál dátumát is nyilvánosságra hozták.
Karikó Katalint egy Zorán dal segítette át élete legnehezebb időszakain. Általános iskolától, az egyetemen át, felnőttkoráig vele maradt ez a muzsika.
Baj van, nincsenek épp könnyű helyzetben szervezők: az egész szektor megsínylette a járványt.
Az Arany Málna-díjátadón évente a legrosszabb produkciókat és színészi alakításokat díjazzák.
A brazil festőművész, Dinho Bento Debrecenben él és alkot három éve. Műveivel az ember és a természet egységét hangsúlyozza, így hívja fel a figyelmet arra, hogy csak együtt létezhetünk.
Lássuk, lett-e ezen a héten telitalálat... elvitte-e valaki a 170 milliós fődíjat!
Ahogy a legtöbb étellel, itallal, a csípős paprikával is az a helyzet, hogy csak mértékkel érdemes fogyasztani.
2020-ban 57 százalékkal esett a filmpremierek száma 2019-hez képest. Mutatjuk, milyen bemutatókat vár a leginkább a magyar közönség 2021-ben.
A tavaly óta tartó tortúráról és az azt enyhíteni kívánó közös szakmai munkáról a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének (VSZE) elnöke, Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Oberfrank Pál nyilatkozott a HelloVidéknek.
2021-ben rengeteg program keretében a 100 éve született Pilinszky Jánosra emlékeznek.
Még a járvány ellenére is volt miből válogatni.
Így történik a meggybor készítése házilag: meggybor recept, mutatjuk, mennyi ideig forr a meggybor, és mi az édes meggybor készítés titka, milyen házi praktikákat alkalmazzunk.
A távmunkára való átállás még inkább elmosta a munka és szabadidő közötti határokat. A dolgozók figyelmét sokszor elvonja valami a munkától. Egy friss jelentés szerint az informatikai biztonsági munkatársak a leggyakrabban edzettek (56%), filmeket vagy TV-sorozatokat néztek (52%), videókat néztek a YouTube-on (52%), valamint híreket olvastak (43%) munkaidőben.
Csak a Trónok harca önmagában 70 óra.
Nagyon szomorú.
Így ünnepli 10. születésnapját a bevásárlóközpont.
Most összegyűjtöttünk néhány arborétumot, amit érdemes felkeresni, ha szívesen töltenénk néhány órát a szabadban, de a csúszós utak és veszélyes terep helyett inkább könnyedebb útvonalra vágyunk.
Idén, ami a filmtermést illeti, nem voltunk elkényeztetve.
Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk! Boldog új évet! kívánságok családtagoknak, így kívánj boldog új évet ! kollegáknak. Boldog új évet kívánok!
Mit nézzek karácsonykor? Karácsonyi filmek 2020: ezek a legjobb karácsonyi filmek magyarul, amit mindenkinek ajánlunk! Régi és új karácsonyi filmek az ünnepi hangulatért!