A kocsmasportok és a játékszalonok atmoszférája elevenedik meg a Szerencsejáték Zrt. legújabb, háromtagú sorsjegycsaládjának egyes darabjain.
Eszközökre és az esküvőjére költi a nyereménye nagy részét a Séfek séfe idei győztese, Zörgő János. A versenyző azért jelentkezett a TV2 főzőrealityjébe, hogy a példaképétől, Vomberg Frigyestől tanuljon. Elmondása szerint 12 éves kora óta vágyik arra, hogy megmutassa a nagyvilágnak, mire képes.
"Nagyon tisztelem Vomberg Frigyes munkásságát, és szerettem volna megnézni, hogy egy kis faluból elindulva mire vihetem ebben a versenyben. Nagy menet volt, hosszú és fárasztó verseny, de nagyon örülök, hogy sikerült" – árulta el a fiatalember a Blikknek.
"12-13 éves lehettem, amikor azon a nyáron a szüleim nagyon sokat dolgoztak, nem volt idejük semmire, én pedig arra gondoltam, miért ne adhatnám vissza nekik azt a sok jót, amit tőlük kaptam. Úgy döntöttem, főzök nekik én, hogy ezzel is segítsek. Nyilván kikértem édesanyám tanácsait, ő mondta el, mit és hogyan kell, és annyira jól sikerült az első étel, hogy végül egész nyáron én főztem rájuk. Ők elmondták, mit szeretnének aznap enni, én pedig elkészítettem" – mesélte János, akinek ezek után egyértelmű volt, hogy kitanulja a szakácsmesterséget. Mostanra pedig a fővárosi Bestia séfhelyettese és a Séfek séfe műsort is megnyerte.
A szakács elárulta a lapnak, mire szeretné költeni a 10 millió forintos nyereményét: "Van egy álmom, amely a közeljövőben, az elkövetkező öt évben beteljesülne, ez pedig az, hogy szeretnék privát séfként dolgozni, amihez eszközöket, gépeket kell vennem." Hozzátette, hogy természetesen az esküvőre is költenek, Zörgő János ugyanis a nyáron eljegyezte a barátnőjét.
Hatalmas meteor szelte ketté az eget a magyar vár fölött: elképesztő képen a borzongató égi jelenség
Meteorok és a Nemzetközi Űrállomás is látszik friss képeken, amiket hajnalban lőttek Salgótarján közelében.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt
- Áramütés küldte a mélybe a kőművest - egy év felfüggesztett
- Férfi vízilabda ob I - Egyenlített az elődöntőben a BVSC
- Elhagyta Budapestet a kínai elnök
- Amerikai bevásárlókörúton a német védelmi miniszter: az Egyesült Államok szállít, Németország fizet
- Szellemhotellé vált az egyik legkülönlegesebb szálloda